Novák Irén: a kultúrát támogatni hosszú távú befektetés

A kultúrát támogatni hosszú távú befektetés - mondta Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) mintegy 7,5 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett négy pályázatáról.Mint elhangzott, a nemzeti összetartozás napja alkalmából bejelentett pályázatokról Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter azt mondta: "éljünk bárhol is a világon, éljünk bárhol is magyarok a Kárpát-medencében, kultúránk összeköt bennünket".

Kiemelte, hogy a négy pályázatot két dolog köti össze: egyrészt a magyar kultúrát, a nemzeti identitást erősítik, másrészt pedig most először mind a négy pályázat szerte a Kárpát-medencében minden magyar közösséghez eljut. Novák Irén hangsúlyozta: fontos üzenete van annak, hogy éppen a nemzeti összetartozás napján jelentette be a miniszter ezeket a pályázatokat. Hiszen nemzetben gondolkodunk, és most először mind a négy pályázat elérhető szerte a Kárpát-medencében - mondta.

Hangsúlyozta: a kultúrát támogatni hosszú távú befektetés, amikor erről gondolkodunk, két szempontot kell mérlegelnünk, az egyik, hogy milyen jövőt képzelünk el a gyerekeinknek, a másik pedig az, hogy hogyan őrizzük meg keresztény kultúránkat, hiszen ez meghatározza a döntéseinket.

A kultúra végig kíséri egész életünket, ugyanígy a támogatási rendszerünk és valamennyi országos programunk is - emelte ki. A Csoóri Sándor Programról elmondta: a 2,5 milliárd forintos keretösszegű pályázat a népi kultúrát támogatja, legyen szó alkotóművészetről, előadóművészetről, hangszer vagy ruházat beszerzéséről, kiveszőben lévő mesterségek átadásáról.

Széles körű pályázatról van szó - hangsúlyozta Novák Irén, kiemelve, hogy tavaly csaknem kétezer nyertese volt a pályázatnak, amely az idén a mesemondással bővül. A Kincses Kultúróvoda pályázatról szólva Novák Irén kiemelte: ennek támogatása nőtt a legnagyobb mértékben, a korábbi 15 millió forintról 65 millió forintra.

Célja, hogy az óvodai nevelésbe is épüljenek be olyan kulturális programok, amelyekkel már a legkisebb korban is találkozhatnak a gyerekek. Erre a támogatásra az idén már pályázhatnak a határon túli magyar nyelvű neveléssel foglalkozó intézmények is - mondta. Minden magyar gyermek a magyar jövőt építi, függetlenül attól, hogy az anyaországban, vagy az elcsatolt nemzetrészben él - hangsúlyozta.

A vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek és zenészek támogatására kiírt pályázatról elmondta: sok fiatal foglalkozik vallásos könnyűzenével szerte az országban. A pályázat vallásos tematikájú zenei rendezvényekre, hangszervásárlásra és -felújításra is biztosít támogatást. Keretösszege 500 millió forintra emelkedett a tavalyi 350 millió forintról - emelte ki.

Elmondta: az előadóművészeti szervezetek támogatására kiírt pályázat 4 milliárd 350 millió forintos keretösszeggel színházaknak, táncegyütteseknek, zenekaroknak biztosít támogatást, különböző altémákban, a határon túli szervezetekkel való együttműködéseket és a vidéki operajátszást is támogatják.

Az idén eszközbeszerzésre, infrastrukturális fejlesztésekre is lehet pályázni. Kiemelte: előnyben részesítik azokat, akik olyan fejlesztéseket kívánnak megvalósítani, amely a munkavállalók biztonságát szolgálja. Mint mondta, pályázni a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő oldalán lehet, a pályázatok benyújtására 30 nap áll rendelkezésre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com