Novák Irén: legyen minden kistelepülésen legalább egy művelődő közösség

Az elmúlt több mint tíz évben nagyon tudatos és komoly szakmai munka folyt annak érdekében, hogy legyen minden kistelepülésen legalább egy művelődő közösség - mondta Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán szerdán annak kapcsán, hogy ismét meghirdették a minősített közművelődési pályázatokat.Az M1 műsorában elhangzott, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium idén is meghirdette a legmagasabb szakmai kitüntetésre szóló pályázatait a közművelődés területén működő szervezetek számára, a megmérettetésen a közművelődés minőségfejlesztésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szervezetek vehetnek részt. A tavalyi címeket és díjakat januárban, a magyar kultúra napján, a Hagyományok Házában adták át, most pedig újra lehet pályázni a Minősített Közösségi Színtér címre, Minősített Közművelődési Intézmény címre és Közművelődési Minőség Díjra.

Novák Irén emlékeztetett: "az alaptörvényben foglalt az, hogy minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez". Az önkormányzatoknak kötelező feladata a közművelődési feladatellátás, és az elmúlt több mint tíz évben nagyon tudatos és komoly szakmai munka folyt annak érdekében, hogy minden kistelepülésen legyen legalább egy művelődő közösség - idézte fel a helyettes államtitkár. Egy dalkör, színjátszó kör, néptáncegyüttes vagy fúvószenekar - sorolta a példákat.

Azt mondta: nagyon megerősödtek a települési kisközösségek, és egyre aktívabban vonják be a fiatalokat.

"Ők azok, akik mindig hoznak egy új szemléletet, egy frissebb látásmódot, ők szeretnének újítani, kiforgatni a világot a sarkából" - tette hozzá.

Arra is kitért, hogy a minősítés hosszú folyamat, amely során mindig az előző év teljesítményét vizsgálja a minősítő testület. A minősítési rendszert folyamatosan bővítik, felülvizsgálják a kapott visszajelzések alapján - jelentette ki.

Novák Irén a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt, ahol arról beszélt, hogy az olyan közösségek, mint például egy helytörténeti klub vagy egy filmklub, megtartó erői egy-egy településnek."Össze tudnak fogni egy jó cél érdekében, tudnak tenni a saját környezetükért" - fűzte hozzá.

A fejlesztési folyamat része, hogy a közösségi színterek, intézmények minősíthetik, értékelhetik saját magukat, megvizsgálhatják, hogyan tudnak fejlődni, mit tudnának jobban, hatékonyabban csinálni - mondta a helyettes államtitkár.

"Ez egy minőségbiztosítási eljárás, a helyszíni szemle során egy minősítő testület megnézi, hogyan dolgoznak, de ami még fontosabb, saját maguk rá kell, hogy nézzenek a munkájukra, folyamataikra: hogy miként szervezik a napi munkát, hogyan gazdálkodnak az erőforrásaikkal, mennyire terveznek stratégiai szinten előre, gondolkodnak hosszú távon" - sorolta.

Kitért rá, hogy a címeket ahhoz alakították, hogy mekkora méretű a település, mekkora a lakosságszáma, és hogy milyen intézményt tud fenntartani az önkormányzat. A színterek kisebb, az intézmények nagyobb településeket feltételeznek - tette hozzá.

A címeket ötévente felül kell vizsgálni, de a Közművelődési Minőség Díj a szakma csúcsa, nem évül el, örökérvényű elismerés, amivel komoly pénzjutalom is jár - magyarázta Novák Irén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com