November 12-én mutatja be a Nemzeti Színház Hobo A Gulag virágai című előadását

Földes László Hobo írásából és válogatásából készül előadás A Gulag virágai címmel a Nemzeti Színházban; a produkciót Vidnyánszky Attila rendezésében a Gulág-emlékév keretében mutatják be november 12-én.Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Gulág-emlékbizottság tagja az előadás pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az emlékévet mintegy másfél évvel ezelőtt indították el és a jövő év elejéig fog tartani. "Az a célunk, hogy emlékeztessünk arra a 800 ezer magyar emberre, akiket a II. világháború végén, a II. világháború után hurcoltak el Magyarországról" - mondta, hozzátéve: áldozatuk olyan mértékű volt, hogy 70 évvel később is kötelessége a nemzetnek, hogy rájuk emlékezzen.

Földes László Hobo felidézte, hogy az előadás dramaturgjával, Kozma Andrással személyesen járt Permben, a 36-os tábor romjainál; ott döntötte el, hogy színdarabot ír a témáról. Mint fogalmazott, a látottak tanulsága számára az volt, hogy a művészet az ilyen borzalmas körülmények között is megszületik.

Forrás: mti.hu


Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com