Nyárbúcsúztató estre készül a veszprémi Pannon Várszínház

A veszprémi Pannon Várszínház és a Hotel Historia Malomkert közös nyárbúcsúztatóra és évadnyitó rendezvényre várja a közönséget sztárvendégekkel, sok zenével és gyermekeknek szóló előadással augusztus 18-án – mondta el a Pannon Várszínház direktora hétfői sajtótájékoztatóján Veszprémben.

pvVándorfi László közölte, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az első ”színházi pikniket” a veszprémi vár közelében lévő Historia Kertben augusztus 18-án, ahol kora este a gyermekeknek szóló, Csalóka Péter című zenés mesejáték kerül színpadra, ezt követően pedig Csavard fel a szőnyeget! címmel jól ismert slágerek csendülnek fel Gazdag Tibor színművész, Vastag Csaba és Vastag Tamás énekesek, valamint a Pannon Várszínház művészeinek tolmácsolásában.

A direktor hozzátette: a nézők az előadások mellett egy tál ételre és egy pohár italra is a rendezvény vendégei lesznek, és arra is lesz lehetőségük, hogy kötetlenül beszélgessenek az előadás szereplőivel.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com