Nyílt napokkal, sétákkal és épületbemutatókkal várják az érdeklődőket Szegeden és Csongrád-Csanád vámegyében

A szegedi Városházán nyílt napot szerveznek, valamint történelmi, építészeti, irodalmi sétákkal, épületbemutatókkal, ingyenes tárlatvezetésekkel és kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket Csongrád-Csanád vármegyében a hétvégén, a Kulturális örökség napjain - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.A programok Szegeden már szombat délelőtt elkezdődnek. Tíztől a Somogyi-könyvtár rendhagyó városi sétákkal és épületbemutató túrával kapcsolódik az eseményhez.

Délután pedig a könyvtár kevésbé ismert tereit mutatják be az épületbemutató túrán.
    

A programsorozaton vasárnap délelőtt tíztől nyílt napot szerveznek a szegedi Városházán, ahol megtekinthető lesz például a díszterem, az úgynevezett Sóhajok hídja, valamint lehetőség nyílik felmenni a toronyba is. A városházát a szegedi árvíz után Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint építették át 1883-ban. A historizáló - főként neobarokk - stílusú épület formavilágán felfedezhetők az építészpárosra később jellemző magyaros motívumok.
    

Szombaton délelőtt tíztől városismereti sétákat is szerveznek Szegeden, ahol főként a századforduló kimagasló építészeinek, Magyar Ede, Lechner Ödön, Raichl J. Ferenc, Baumhorn Lipót és Kótay Pál egyedi szépségű, kivételes formakincsű szegedi alkotásait ismerhetik meg az érdeklődők. A programsorozat alkalmából a szervezők betekintést kínálnak a Landesberg-palotába is egy szervezett épületvezetésen, kiegészítve egy kis múltidéző verklimuzsikával.
    

A szegedi programokat továbbá kézműves foglalkozás, irodalmi kultúrséta, színházi élményséta, zsinagógabejárás, egyetemi épületbemutatók, valamint a belváros legjelentősebb tereire fókuszáló bemutatók színesítik. Hódmezővásárhelyen az érdeklődők rendhagyó várostúrán vehetnek részt, ahol megismerkedhetnek az Andrássy utca, a Kossuth tér és a Dr. Rapcsák András út egykori és mostani épületeinek történetével, bepillantást nyerhetnek Hódmezővásárhely építészeti örökségének 20. század második felében bekövetkezett változásaiba. A sétát követően múzeumpedagógiai foglalkozás lesz a Tornyai János Múzeumban.
    

A programsorozathoz a vármegyéből csatlakozik még Csongrád, Kiszombor és Mindszent is, ahol szintén városnéző séták, történelmi- és épületbemutatók lesznek. A Csongrád-Csanád vármegyei eseményekkel kapcsolatos további részletek, a programokon való részvételi tudnivalók az oroksegnapok.gov.hu/programok oldalon tekinthetők meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com