Nyílt napot rendez vasárnap a Vígszínház

A Pál utcai fiúk című előadás próbájával, kulisszajárással, az évad bemutatóiról szóló beszélgetéssel és gyerekprogramokkal várják a közönséget a Vígszínház nyílt napján, a VígNapon vasárnap. A színészek saját készítésű süteményeit is megkóstolhatják a látogatók és kedvezményes színházjegy- és bérletvásárlásra is lesz lehetőség.vígszínházA vendégek idén is bepillanthatnak a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével és megnézhetik a Marton László rendezésében készülő zenés darab, A Pál utcai fiúk nyílt próbáját - olvasható a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a VígNap látogatói elleshetnek néhány vígszínházi műhelytitkot, a gyerekek egész nap játszhatnak és részt vehetnek játékos vetélkedőkön is a Ditrói Mór utcában.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A napot pedig a már hagyománnyá vált VÍGsüti-árusítás és egy Cseh Tamás dalaiból készült est zárja.

A nagyszínpadon 12 órától várják a közönséget beszélgetésre a színház életéről, sok humorral és dalokkal. A Vígszínház 121. évadáról szóló beszélgetést a bemutatók alkotóinak és szereplőinek részvételével, Eszenyi Enikő vezetésével rendezik meg.

A társulat művészeinek vezetésével 12 és 15 óra között bárki bebarangolhatja az épületet a pincétől a padlásig. A csoportok tíz percenként a Ditrói Mór utca felőli bejárattól indulnak. A nézők délután 15 órától vehetnek részt Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című zenés játékának próbáján, amelyet szintén a nagyszínpadon tartanak.

A nyílt próbán Fesztbaum Béla, Wunderlich József, Vecsei Miklós, Csapó Attila, Király Dániel, Tóth András, Zoltán Áron, Szántó Balázs, Csiby Gergely, Medveczky Balázs, Kovács Olivér, Józan László, Ember Márk, Nádas Gábor Dávid, Tóth Máté, Gados Béla, valamint a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színész és táncos képzésének növendékei vesznek részt.

A Házi Színpadon 19 órától a Magyar Dal Napját ünnepelik Bereményi Géza, Cseh Tamás és Másik János dalaival. Az estre regisztrálni a VígNapon lehet, aznap vásárolt, valamely későbbi előadásra szóló jeggyel vagy bérlettel. Orosz Ákos, Zoltán Áron és Tóth András Cseh Tamás-estje Kelet-nyugati pályaudvar címmel látható, Kovács Gábor, Lányi Kristóf és Mester Dávid zenei közreműködésével.

Az alagsori büfében Hegyi Barbara színművész sütitanodája, a karzat büfében jelmezes fotózás és arcfestés várja az érdeklődőket. A látogatók felpróbálhatnak egy-egy jelmezt, és a Vígszínház művészeivel közös fényképet készíthetnek.

Délután 17 órától Ditrói Mór utcában a színház művészei saját készítésű édességeiket árusítják. A jótékonysági süteményvásár bevételét idén is az Ódry Árpád Színészotthon javára ajánlják fel. A rendezvényről bővebb információ a Vígszínház honlapján található meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com