Nyílt napot tartanak szombaton a Budapesti Francia Intézetben

Rendhagyó francia nyelvórákkal, kvízjátékokkal, műhelyfoglalkozással, hagyományos francia ételekkel, rövidfilmekkel és kiállítással is várják az érdeklődőket a Budapesti Francia Intézet szombati nyílt napján.

fiMíg a korábbi nyílt napok az intézet tevékenységének egy-egy területét mutatták be, a Frankofón Fesztivál keretében megrendezett mostani esemény célja az intézet kulturális programjainak, a nyelvoktatásnak, a könyvtárnak és az ösztöndíj-lehetőségeknek is a legteljesebb bemutatása - mondta el az MTI-nek Koleszár Olga, az intézet marketing-kommunikációs munkatársa, hangsúlyozva, hogy a szombati eseménnyel hagyományt kívánnak teremteni.

A kétnyelvű programsorozatra várnak minden olyan érdeklődőt, akit érdekel Franciaország, a francia nyelv és kultúra. De azoknak is érdemes betérniük az intézetbe, akik tájékozódni szeretnének a továbbtanulási lehetőségekről, meg akarják ismerni az épületet, vagy csak francia hangulatban szeretnének eltölteni néhány órát - hangsúlyozta az intézet munkatársa.

A programok közül kiemelte a felfedező kvízjátékot, amely során az épület egyes helyszínein feltett kérdésekre kell válaszolniuk a résztvevőknek. A helyesen válaszolók között ingyenes nyelvtanfolyamot és könyvcsomagot sorsolnak ki.

Az intézet vetítőjében a tavalyi Nagyon Rövid Filmek Fesztiválján nagy sikerrel játszott pár perces fikciós, animációs, dokumentum- és kísérleti francia rövidfilmekből álló válogatást láthatnak az érdeklődők.

Az afrikai és a karibi filmművészet nagyjait bemutató időszakos fotókiállításon a Martinique-on élő Laurent Macarie és a kameruni Samuel Nja Kwa képein a két térség színészei és filmművészei jelennek meg. Közülük például Aissa Maiga szenegáli születésű francia színésznő a Tajtékos napok című filmből lehet ismerős a magyar mozinézőknek - hangsúlyozta az intézet munkatársa.

A részletes program a franciaintezet.hu oldalon érhető el.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com