Nyílt óra és könyvbemutató a Magyar Táncművészeti Egyetemen

Nyílt balett- és néptáncórán, valamint könyvbemutatón is részt vehetnek az érdeklődők a kulturális örökség napjai alkalmából a Magyar Táncművészeti Egyetemen szombaton.Az eseményen az épületbejárás mellett fotófallal, jelmezekkel és berendezett enteriőrrel várják a látogatókat, a gyerekeket is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a program idei felhívása azokra a terekre irányítja a figyelmet, amelyek kifejezetten a szórakoztatást szolgálják, ezért ebben az évben az intézményen zajló szakmai életbe is betekintést nyerhetnek a látogatók: szeptember 21-én három nyílt órát nézhetnek meg az egyetemre érkezők.

    
Szombaton 9, 10, 11, 14 és 15 órakor tartanak épületbejárást. A nyílt órákat a B épületben, az Ifj. Nagy Zoltán Színházteremben rendezik meg, 9 órától 10 óra 30 percig és 14 órától 15 óra 30 percig balettórán, 10 óra 45 perctől 12 óra 15 percig néptáncórán vehetnek részt a látogatók. Az esemény kísérőprogramjaként 14 órakor tartják Lázár Antal Kossuth-díjas építész könyvének bemutatóját, jó idő esetén a C épület tetőteraszán.
   

Lázár Antal a Magyar Építőművészek Szövetségének volt főtitkára, majd elnökhelyettese, a Műegyetem építészmérnöki karának volt dékánja és tanszékvezetője, a kortárs építészet meghatározó alakja, aki a Magyar Táncművészeti Egyetem szakmai, C épületét is tervezte. A rendezvényre a Columbus utcai bejáraton várják a látogatókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com