Nyitrai Zsolt: a bélyeggyűjtőkre is kiemelt figyelmet fordít a kormány a kultúrpolitikában

A bélyeggyűjtők és az őket tömörítő szervezetek komoly szerepet játszanak nemzeti történelmünk, kultúránk megőrzésében, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít rájuk is kultúrpolitikájában - közölte pénteken az MTI-vel Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, aki a héten a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) helyzetéről, jövőjéről tárgyalt a szervezet vezetőivel.Közleménye szerint Magyarországon csaknem harmincezerre tehető a bélyeggyűjtők száma, akiknek legjelentősebb civil szervezete a MABÉOSZ. A miniszterelnöki biztos kiemelte: eddig a legjelentősebb közösen elért eredmény a területen, hogy 51 év után sikerült megvalósítani a tavaly 44 ország részvételével megrendezett, HUNFILEX 2022 elnevezésű bélyeg-világkiállítást a kormány kiemelt támogatásával.
    

A szerdai egyeztetésen részt vett Polgár László, a szövetség elnöke, Tisoczki Hajnalka ügyvezető igazgató és Erőss Tamás, a felügyelő bizottság elnöke is. A közlemény szerint a szervezet elnöke elmondta, hogy több olyan pont van, amelyekben a jövőben is együtt kívánnak működni a Miniszterelnöki Kabinetirodával. Ezek közül kiemelten fontos a MABÉOSZ számára, hogy legyenek, akik tovább viszik a bélyegek gyűjtése iránti szenvedélyt. Mindenképpen szükséges, hogy bemutathassák minél több platformon a fiatalok számára ennek szépségét, és vonzóvá tegyék számukra ezt a szabadidős, értékőrző tevékenységet, ezzel is elősegítve a szervezet taglétszámának gyarapodását.
    

A tárgyaló felek közös rendezvényekkel is segítik a célok elérését, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója évében például a költővel kapcsolatos tematikájú bélyegek kiállítását tervezik. Közös törekvés továbbá, hogy a Magyar Postával régóta fennálló jó és eredményes kapcsolatot még tovább erősítsék - olvasható a közleményben.
    

A MABÉOSZ delegációja és a miniszterelnöki biztos megállapodott abban, hogy a korábban kialakított partneri kapcsolatot ápolni és lehetőség szerint még tovább fejleszteni kell, ezért a közeli jövőben együttműködési megállapodást kötnek, amelyben rögzítik a közös célokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com