Nyolc bemutató a tatabányai színház következő évadában

A tatabányai Jászai Mari Színház a következő évadban a megszokott hat helyett nyolc, felnőtteknek szóló új darabot állít színpadra - közölte hétfői sajtótájékoztatóján az intézmény igazgatója.Crespo Rodrigo elmondta, hogy a plusz két darab közül az egyik ősbemutató lesz: Réczei Tamás Vonat elé leguggolni címmel készít alkotást József Attiláról, amelyet Czukor Balázs rendez. Mohácsi István Francia rúdugrás című darabját pedig az évek óta hatalmas sikerrel futó szilveszteri felolvasószínházi előadás színpadi változataként mutatják be az igazgató rendezésében.

    
Crespo Rodrigo kiemelte, hogy a színházban először fog rendezni Béres Attila, Horváth Illés és Sebestyén Aba, és új rendezéssel jelentkezik a társulattal már korábban sikert arató Czukor Balázs, Guelmino Sándor és Vidovszky György. Béres Attila a Cabaret című musicalklasszikust állítja színpadra Tatabányán, Horváth Illés Andrzej Saramonowicz lengyel kortárs alkotó kultdarabjával, a Tesztoszteronnal mutatkozik be, amelyből film is készült.
    

Pintér Béla Szutyok című tragikomédiáját, valamint Andrew Bovell ausztrál szerző Majd, ha az eső eláll című drámáját egyaránt Guelmino Sándor rendezi. Vidovszky György viszi színre az Ádám almái című "példázat-játékot", amely alapjául egy dán film szolgált. Az új évadban egy fiatal, független, romániai színházi közösség, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió művészei, tervezői, alkotói és a műhely vezetője, Sebestyén Aba fognak együtt dolgozni a Részegek című előadáson, folytatva ezzel a különböző színházi nyelvek és hagyományok kölcsönhatására épülő együttgondolkodást.
    

Az Így szerettek ők sorozatot az új évadban a Világraszóló magyarok című felolvasószínházi program váltja fel. Az előadásokat szerzőként és rendezőként egyaránt Réczei Tamás jegyzi. A sorozatban Kőrösi Csoma Sándor, Lugosi Béla, Munkácsy Mihály és Semmelweis Ignác életébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
    

Az új évadban is vendégül látnak táncelőadásokat: a TÁNC 2020 című sorozatban a hagyományos és a kortárs táncnyelven megszólaló előadások legjavát láthatják majd a tánc szerelmesei a Jászai Mari Színházban. A színház a gyerekeknek összesen 10 előadást kínál a legváltozatosabb bérletekkel, köztük népmesét, a zenés mesejátékot és  bábelőadást is. Először vendégszerepel Tatabányán a veszprémi Kabóca Bábszínház, amely Bogyó és Babóca teremt és ünnepel című előadását az Attitűd Alapítvánnyal közösen, Blaskó Borbála rendezésében mutatja be.
    

A Jászai Mari Színház a most záruló évadban hat, felnőtteknek szóló és tíz gyermekbemutatót tartott. Az előző évhez képest öt százalékos növekedéssel 8250 bérletet értékesítettek. A szabad felhasználású bérletek száma ötven százalékkal nőtt. A Tatabányán tartott előadásokat 45 ezer ember látta, a színház előadásainak átlagos foglaltsága elérte a 92 százalékot - mondta az igazgató.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com