Nyolc bemutatót tervez a jövő évadban a szolnoki színház

Nyolc bemutatót tervez a 2015/16-os évadban a szolnoki Szigligeti Színház, ahol a szokásos szilveszteri gálaműsor sem marad el - közölte Balázs Péter igazgató az MTI-vel.

5861111121044517_szigligeti_szinhaz-JPGTájékoztatása szerint augusztus 20-án Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Gábor musicaljét A padlást láthatja a közönség a szolnoki társulat előadásában. Csiky Gergely A nagymama című vígjátékát Málnay Levente rendezésében mutatják be szeptember végén. A darabban két vendégművész, Almási Éva és Kovács István is játszik majd, akik már többször felléptek a szolnoki színházban.

Ezt követően tűzik műsorra William Shakespeare egyik korai vígjátékát, A makrancos hölgyet Balázs Péter rendezésében, Kertész Marcella főszereplésével. Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Kiss József rendezésében láthatja Szolnokon a közönség.

Balázs Péter kiemelte: a szolnoki szilveszteri gálaműsor idén sem marad el. Ezt követően, január közepén tűzik műsorra ifj. Johann Strauss A denevér című operettjét nagyszabású zenekari kísérettel és díszlettel, Szinetár Miklós rendezésében.

Molnár László szolnoki színész-rendező sajátos értelmezésében mutatják be Jaroslav Hasek világhírű Svejkjét. Az évad utolsó bemutatóját, Horace Vandergelder Hello, Dolly! című romantikus musicaljét pedig a Madách Színház fiatal rendezője, Szente Vajk viszi színre Kertész Marcella és Balázs Péter főszereplésével.

Balázs Péter kiemelte, hogy a felmérések szerint országos szinten is kimagasló, 93 százalék fölötti a színház bérleteinek eladási aránya. Mint hangsúlyozta, a jegyek és bérletek ára a következő évadban sem változik.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com