Nyolc ösztöndíjpályázatát hirdeti meg a MANK

Nyolc ösztöndíjpályázatát hirdeti meg fiatal művészek számára a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.Az ösztöndíjakat elnyerők havonta bruttó 200 ezer forintos díjazásban részesülnek egy éven keresztül. Az anyagi támogatás mellett az ösztöndíjprogram számos bemutatkozási lehetőséggel, kiállítással és komplex értékképző tevékenységgel segíti a tehetségek kibontakozását - közölte a MANK szerdán az MTI-vel.
    

A MANK legnépszerűbb és legnagyobb hagyományú ösztöndíja az 1955-ben alapított Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj, amelynek célja, hogy segítse a 35 év alatti, önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges képzőművészek pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését.

Pályázhat minden festő, szobrász, képgrafikus, illetve az intermediális műfajokban tevékenykedő alkotó, aki a felsőoktatást követően önálló művészi tevékenységet tud felmutatni.
    

A Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjra minden olyan 35 év alatti kézműves-iparművész jelentkezhet, aki dokumentálhatóan önálló művészeti tevékenységet végez. A Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíjra a 40 év alatti kutatók pályázhatnak. A Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére alapított fotóművészeti ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal, 35. életévüket még be nem töltött fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok pályakezdését, szakmai fejlődését.
    

A Fischer Annie zenei-előadóművészeti, a Kodály Zoltán zenei alkotói és a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíjak a zene területének legtehetségesebbjeit támogatják. A Fülöp Viktor Kossuth-díjas balettművészről elnevezett ösztöndíjat a fiatal előadó- és alkotóművészek, valamint a tánctudományokkal - elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel - foglalkozók számára hirdette meg a MANK.
    

Az ösztöndíjakat meghatározott számú művész kaphatja meg, a Derkovits-ösztöndíjat évről-évre huszonhat, a Kozma-, a Fülöp- és a Pécsi-ösztöndíjat tíz, a Kállait hét, a Fischer Annie-ról elnevezettet kilenc, a Kodály előtt tisztelgőt hat fő nyerheti el, míg a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjban három fiatal részesülhet. A pályázatokat a MANK által kinevezett szakértői kuratóriumok bírálják.
    

A pályázatokhoz minden esetben csatolni kell a szakmai önéletrajzot és a munkatervet. A benyújtandó mellékletek pontos listája a www.alkotomuveszet.hu oldalon olvasható, ezen a felületen keresztül a művészek feltölthetik pályázataikat. Az egyes ösztöndíjak benyújtásának határidői változók, január közepétől február végéig tartanak.
    

A képzőművészeti, művészettörténeti, ipar-, fotó- és táncművészeti ösztöndíjak esetében az elmúlt négy évben folyamatosan emelkedett az érdeklődők száma. A legnépszerűbb 2021-ben is a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj volt, amelyre több mint százhetvenen adták be a pályázatukat. Rekordérdeklődés mellett zárult a Fischer Annie zenei-előadóművészeti ösztöndíj és a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj pályázat: előbbire száztizenheten, utóbbira kilencvenhatan jelentkeztek. Az összesen nyolc állami művészeti ösztöndíjra idén ötszázhetvennél is több pályamű érkezett.
    

"Ösztöndíjainkkal a fiatal, pályán elinduló művészek tehetségét igyekszünk kibontakoztatni. Anyagi terheik csökkentésével, speciális bemutatkozási lehetőségeinkkel kifejezetten a fiatal művészeknek nyitunk meg tereket és lehetőségeket. Ennek szellemiségében adunk évente lehetőséget két fiatal, Derkovits-ösztöndíjas művésznek a Szentendrei Régi Művésztelepen arra, hogy egy-egy éven keresztül itt alkothassanak és leshessék el a szakma legelismertebb képviselőinek fogásait" - fogalmazott Tardy-Molnár Anna, az ösztöndíjakat meghirdető MANK ügyvezetője 2021-es beszámolójukban.
    

Mint hozzáfűzte, a MANK tevékenységét, szolgáltatásportfólióját újragondolva hatékonyan tudja segíteni önálló művészeti programjuk kibontását, szakmai és szélesebb közönség előtti bemutatását, majd piaci becsatlakozását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com