Nyolcperces tapsot kapott a Kurtág-opera a milánói Scalában

Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti: Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.A legnagyobb olasz napilap azt írta, a Scalából a taps egészen Budapestig hallatszott, ahonnan a 92 éves Kurtág György követte az előadást, mert a premieren nem tudott részt venni. A Corriere értesülése szerint feleségével együtt rádión keresztül hallgatta a premiert.

    
A Kossuth-díjas magyar zeneszerző Samuel Beckett 1957-ben Párizsban bemutatott A játszma vége című abszurd drámáját zenésítette meg. Az újság kiemelte, hogy a Kurtág-ősbemutató közönségében ültek a szakma képviselői: kortárs zeneszerzők, zenészek, zenekritikusok a világ minden részéből.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A nézőtérről hallgatta Kurtág első operáját többek között a Scala színpadán is jól ismert Maurizio Pollini olasz zongoraművész, Pierre-Laurent Aimard francia zongoraművész, Schiff András zeneszerző, karmester, valamint jelen volt a darab írójának unokaöccse, Edward Beckett is. A világpremieren jelen volt a zeneszerző fia, ifjabb Kurtág György. Magyarország képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett Kurtág György első operájának bemutatóján.
    

Fabio Vacchi olasz zeneszerző úgy nyilatkozott, Kurtág a 20. századi zene egyik viszonyítási pontja, "annak példája, miként éleszti újra a hagyományt a kortárs interpretáció". Hozzátette: bár Kurtág eddig soha nem írt operát, "zenéjét áthatja a drámaiság ezért elkerülhetetlen volt, hogy elérkezzen az operaíráshoz".
    

Alexander Pereira, a Scala intendánsa szerint kilencvenévesen Kurtág György "új és mélyebb érzelemmel" is megtöltötte A játszma végét, amelyet zenébe ültetett át. A Corriere della Sera zenekritikusa mérföldkőnek nevezte a Kurtág-operát, megjegyezve, hogy az eddig rövidebb zeneműveket alkotó Kurtág nem csak kísérletezett, hanem "igazi operát" alkotott. A Kurtág-mű az érzelmi intenzitást a tőle megszokott és a végletekig mértéktartó zenei stílussal párosítja: az újság szerint ehhez igazodik a minimálisra redukált, de elegáns, fekete-fehér díszlet is, amely forgószínpaddal követi az opera öt jelenetét. A főszereplő Hamm szülei, Nell és Nagg úgy jelennek meg a színpadon, hogy felsőtestük egy-egy szemeteskukából emelkedik ki.
    

Az Il Messaggero római napilapnak Alexander Pereira azt mondta, a Kurtág-operát tartja az utóbbi ötven év legjelentősebb premierjének a Scalában.    A milánói operaház a Holland Nemzeti Operával koprodukcióban hozta létre az előadást. A darabot a Scalában szintén most debütáló francia-libanoni Pierre Audi rendezte, a Scala zenekarát Markus Stenz német karmester, a holland rádió filharmonikus zenekarának vezető karmestere vezényelte, díszlet- és jelmeztervező az osztrák Christof Hetzer volt. A négy énekes szerepben Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) lépett színpadra.
    

A zeneszerző korábban elmondta, hogy 1957-ben, néhány hónappal a premier után látta Beckett darabját Párizsban és a színmű életre szóló hatással volt rá. A Beckett-darabból kétórás, egyfelvonásos opera készült: Kurtág az eredeti mű kulcsepizódjait, a teljes darab több mint felét használta fel, prológust és epilógust is írt hozzá. Olasz sajtóértesülések szerint Kurtág még további jelenettel egészítené ki az operát.
    

Markus Stenz elmondta, hogy a világpremier előtt Budapesten összpróbát mutattak be Kurtág Györgynek. A darab november 25-ig látható a milánói operaházban, november 22-én a Rai5 olasz közszolgálati televízió is közvetíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com