Odaítélték a Hevesi Sándor-díjat

Balog József, Balogh Tibor és Láng Annamária kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért és megismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat - közölte a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja kedden az MTI-vel.A Hevesi Sándor-díjat az ITI Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért.

    
A Hevesi Sándor-díjat 2021-ben is hárman vehetik át: Balog József, a MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközileg is elismert szegedi Thealter Fesztivál művészeti vezetője, szervezője; Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának művészeti vezetője; valamint a nemzetközi színházakban régóta sikereket arató Láng Annamária színművész, aki jelenleg a bécsi Burgtheater tagja.
    

A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda. A korábbi években a színházi világnap alkalmából átadott elismerést az idén a járványhelyzet miatt ítélték oda későbbi időpontban, a kuratórium csak most tudott ülést tartani és dönteni a 2021-es Hevesi-díjról. Az elismerést idén a magyar dráma napján, szeptember 21-én adják át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com