Október 16-án kezdődik a Kaleidoszkóp VersFesztivál

Gazdag programmal várja a 19. Kaleidoszkóp VersFesztivál az érdeklődőket Vácon, lesznek exkluzív irodalmi történetek és előadások október 16. és 20. között, és idén is nevezhettek nem hivatásos előadók, társulatok, zenekarok és alkotók a saját produkcióikkal - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorán.Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a fesztivál igazgatója a műsorban elmondta: a programban Soproni Petőfi Színház Mindörökké Júlia című, Petőfi és Szendrey Júlia kapcsolatát bemutató előadása is látható lesz.

    
Mint mondta, Petőfi Sándorról nem mint hősről, hanem mint emberről próbálnak képet adni.

Petőfi visszaemlékezéseit is láthatja a közönség a fesztiválon Jánosi Ferenc és Szemerédi Bernadett estjén, amelyen a forradalomba induló költő szülői házában töltött utolsó napja, szüleivel folytatott utolsó beszélgetése elevenedik meg, versszínházi formában.
    

Kiemelte: a fesztivál célja, hogy megmutatassák a verset úgy, ahogy még nem igazán ismeri a közönség, a színház, a tánc, a cirkusz, a zene, a film, a képzőművészet segítségével, bekapcsolódásával. Elmondta: kortársakat, kizárólag költőnők verseit gyúrja előadásba az E-Mancik Társulat. A Verslábak című előadásban, amelyben a férfiakról, testről, az öregedésről és a női szemmel fontos témákról mutatnak be jeleneteket. A Varidance társulat mozgásszínházi előadása a zene, a tánc és a vers ötvözésével készült Vári Bertalan koreográfiájával.
    

A 19. Kaleidoszkóp VersFesztiválon meseelőadás, mozgásszínház, beavató színházi előadás, performansz, egyéni és társas előadóest is várja az érdeklődőket. A Zichy Szín-Műhely Csikós Attila ADYnemADYde című kortárs dokumentumszínházi produkciójával debütál a Váci Dunakanyar Színházban. Az Orlik István és Sárközi György alkotta Világszínpad BT produkciójában a közönség a különböző csatornákon vetített műsorok paródiáját Villon-művekkel színesítve tekintheti meg. Villon kalandos életének legfontosabb mozzanatait eleveníti meg Senki Fia című előadásában Dévai Zoltán monodrámája. A GlobART társulat Horgas Béla műveire építette fel DuplaSzaltó című élőzenés előadói estjét.
    

Kiemelte a fesztivál programjában szereplő két gyerekelőadást is. Fazekas Mihály népszerű Lúdas Matyija a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában lesz látható, a Simorág TánCirkusz meséje pedig az ördögök életébe ad bepillantást. Az utóbbi előadás a színház, a tánc, a cirkusz és a bábszínház formanyelvének összekapcsolásával jött létre.
    

József Attila-versszínházat mutat be a Holdvilág Kamaraszínház Minden rendű emberi dolgokhoz című előadása, Babits Mihály Jónás könyvét pedig Mercs János debreceni színművész adja elő. Bob Dylan, Ady Endre, József Attila és Faludy György szövegeivel ad zenés szerzői estet Gerendás Péter. Molnár György Varró Dániel verseire írt zenés történettel érkezik; Dsida Jenő, Szabó Lőrinc és Pilinszky János megzenésített verseit pedig Nemes Levente lírai koncertje mutatja be a Rubra Art Lounge-ban.
    

A fesztivál minden programja ingyenes. Bővebb információ a www.versfesztival.hu oldalon olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com