Október 26-ig látható Czimra Gyula életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában
A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) meghosszabbította az Árnyék nélkül című kiállítását, így a látogatók október 26-ig ismerhetik meg Czimra Gyula, a 20. századi magyar festészet egyik legrejtélyesebb és legvisszahúzódóbb alakjának művészetét.
A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria keddi közleménye szerint a nagyszabású tárlat az életmű közel felét, a művész csaknem 180 alkotását - festményt, szobrot, grafikát és gobelint - mutatja be. A látogatók bepillantást nyerhetnek a művész párizsi éveibe, a rövid, de meghatározó nagybányai időszakba, a szentendrei alkotóévekbe, valamint a Rákoshegyen eltöltött több mint három évtizedbe, amely az életmű legnagyobb részét jelenti - tették hozzá.
Mint írták, Czimra Gyula műveiben jól megfigyelhető Paul Gauguin és Vincent van Gogh művészetének hatása is. Munkásságának legjellegzetesebb képei az utolsó éveiben alkotott kis méretű festmények, melyeken otthonát örökítette meg. A többnyire üres enteriőrökben csupán egy-egy szék vagy asztalka látható, így e terek nem a valóságos, mindennapi élet helyszíneit idézik meg, hanem egyfajta elmélyülésre késztető, a valóságtól elemelkedő világot teremtenek - emelték ki.
A tájékoztatás szerint az Árnyék nélkül. Czimra Gyula (1901-1966) című kiállítás meghosszabbításához gazdag programkínálat is kapcsolódik: Barki Gergely művészettörténész szeptember 19-i és október 3-i rendhagyó tárlatvezetése Az üresség teljessége - Czimra Gyula és a csend hangjai címmel arra világít rá, hogyan építette fel a művész saját univerzumát, és hogyan kutatta festészetében a valóság esszenciáját.
Október 11-én Bellák Gábor művészettörténész előadása várja az érdeklődőket Az üres szobák szépsége - Czimra Gyuláról címmel, amely a festőművész különös hangulatú enteriőrjeit és az úgynevezett "Czimra-stílus" kérdését vizsgálja. Emellett szeptember 25-én Tombor Zoltán fotográfus és Bellák Gábor rendhagyó vezetésén, október 1-jén pedig Kolozsváry Marianna művészettörténész kurátori tárlatvezetésén ismerhetik meg a meghosszabbított tárlatot az érdeklődők - olvasható az összegzésben.
(Forrás: MTI)
A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria keddi közleménye szerint a nagyszabású tárlat az életmű közel felét, a művész csaknem 180 alkotását - festményt, szobrot, grafikát és gobelint - mutatja be. A látogatók bepillantást nyerhetnek a művész párizsi éveibe, a rövid, de meghatározó nagybányai időszakba, a szentendrei alkotóévekbe, valamint a Rákoshegyen eltöltött több mint három évtizedbe, amely az életmű legnagyobb részét jelenti - tették hozzá.Mint írták, Czimra Gyula műveiben jól megfigyelhető Paul Gauguin és Vincent van Gogh művészetének hatása is. Munkásságának legjellegzetesebb képei az utolsó éveiben alkotott kis méretű festmények, melyeken otthonát örökítette meg. A többnyire üres enteriőrökben csupán egy-egy szék vagy asztalka látható, így e terek nem a valóságos, mindennapi élet helyszíneit idézik meg, hanem egyfajta elmélyülésre késztető, a valóságtól elemelkedő világot teremtenek - emelték ki.

Hozzászólások