Október 6-ig lehet jelentkezni az idei Staféta pályázatra

A Fővárosi Önkormányzat idén megnövelt keretösszeggel hirdette meg a kisebb színházi produkciók, valamint a pályakezdő fiatal előadók bemutatkozási lehetőségét támogató Staféta pályázatot, amelyre október 6-ig várják a jelentkezéseket.A Fővárosi Önkormányzat a tehetséggondozás és a független előadóművészet támogatása érdekében új színpadi produkció létrehozására hirdeti meg a pályázatot, az eddigi évekhez hasonlóan, a FÜGE Egyesület szervezésében, nyílt pályázat formájában - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

    
A projekt célja, hogy támogassa a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezéseket oly módon, hogy az önálló alkotói munkásságának első öt évében járó fiatal alkotók és alkotói csoportok számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
    

A kiírásra jelentkezhetnek alkotóművészek, magánszemélyek vagy alkotói csoportok, együttesek valamint már működő szervezetek, akik kevesebb mint öt éve kezdték önálló alkotói munkásságukat. A pályázatnak tartalmaznia kell a tervezett színpadi produkció szinopszisát, produkciós leírását, valamint annak létrehozási és továbbjátszási költségvetését, az előre leegyeztetett befogadó helyszín és a forráshiány feltüntetésével.
    

A 2018. február 1 és december 31. között megvalósuló új bemutatókra maximum három millió forintig lehet pályázni. A pályamunkákat első körben a FÜGE stábja ellenőrzi, majd egy felkért konzulensi kör választja ki azt a 15 pályázót, akik közül kikerülnek a nyertesek. Az elbírálásnál számít a benyújtott pályázatok színvonala, művészeti értéke, progresszivitása, társadalmi kérdésekre való érzékenysége, a tervezett produkciók utazhatóságának és továbbjátszásának lehetősége is.


Előnyt élveznek azok a projekttervek, amelyekben az alkotói folyamat során a közösségépítés szerepet kap, vagy különböző társadalmi csoportok kapcsolódhatnak, bevonódhatnak, akár a művészeti munka, akár az azt kiegészítő foglalkozások során. A támogatást odaítélő kuratóriumi tagja Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes; Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója; Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója; Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója; Szabó György, a Trafó menedzser igazgatója és Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a FÜGE elnöke.
    

A pályázatokat online, a FÜGE weboldalán keresztül lehet benyújtani október 6-án 16 óráig. A döntésről december 10-ig értesítik a nyerteseket. 2016-ban a pályázat keretében kilenc produkció valósult meg, 2017-ben első felében Olasz Renátó és Horváth János Antal Kitagadottak című Schiller-átiratát, valamint Pass Andrea Bebújós című darabját mutatták be. A sort októberben Császi Ádám Templom, Vass Imre Standing Ground és Fekete Ádám A Jeditanács összeül című rendezése folytatja, majd Juhász András és Szenteczki Zita, illetve Mészáros Máté alkotása zárja az idei évet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com