Október vége előtt újra megnyitják Néró Aranypalotáját Rómában

Pontos nyitási dátum még nincsen, de még október vége előtt ismét látogatható lesz Róma ókori központjában a Domus Aurea, vagyis Nero császár Aranypalotája - jelentette be Mariarosaria Barbera, a római műemlékvédelmi felügyelőség vezetője.

A Domus Aurea csak szombat-vasárnap lesz nyitva, és a látogatók csak kis számú csoportokban léphetnek be a még helyreállítás alatt levő ókori palotaegyüttesbe. A Római Birodalom egyik csodájának tartott Aranypalotát 64-ben Nero császár építtette a város egy részét elpusztító tűzvész után. A latin nevén Domus Aurea a Colosseum szomszédságában állt. Nero halála után a 16 ezer négyzetméteres, kertekkel övezett palota tulajdonos nélkül maradt: a termeiben sorakozó műkincseket széthordták, a földdel feltöltött épületre Traianus császár fürdőt emelt.

romaAz évszázadok során elfelejtett Aranypalotát a reneszánsz idején fedezték fel ismét: a festő Raffaello és Michelangelo a Domus Aurea falait borító freskókon tanulmányozta az antik festészetet. Raffaello a mennyezeten át kötélen ereszkedett le a római palotába, amelyről kezdetben azt hitték, hogy földalatti barlang. A feltárt Domus Aureát 2000-ben nyitották meg a nagyközönség előtt, de a gyakori omlások miatt 2005-től nem volt látogatható. Mariarosaria Barbera bejelentése szerint a palota teljes restaurálása 2018-ra készül el.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com