Októberben nyílik a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat nagyon sokszínű anyaga jó látleletet ad a kortárs magyar képzőművészet legjellemzőbb törekvéseiről - közölte Nátyi Róbert, az októberben nyíló kiállítás kurátora szerdán Hódmezővásárhelyen.A művészettörténész az Alföldi Galériában a kiállítás rendezése közben újságíróknak elmondta, a kiállításra több mint ezerötszáz alkotást neveztek, ez csaknem kétszerese a korábbi 880-as rekordnak.

Az idei év újdonsága, hogy kizárólag online zsűrizés során döntöttek arról, mely alkotásokat válogatják be a tárlatra.

A grémium - amelynek tagja volt még Nátyi Róbert mellett Ibos Éva művészettörténész a szervező Tornyai János Múzeum képviseletében, Nádas Alexandra képzőművész mint az elmúlt évi tárlat fődíjas alkotója, valamint Kotormán Norbert szobrászművész és Elekes Károly képzőművész a Magyar Művészeti Akadémia delegáltjaként - több lépcsőben, négynapos munkával választotta ki azt a 178 művésztől származó 206 alkotást, amelyek a jelen képzőművészetét reprezentálják majd az őszi kiállításon.

Az elmúlt két évben a zsűri törekedett arra, hogy a tárlaton bemutatott művek számát a korábban jellemző 230-250-ről lejjebb szorítsák annak érdekében, hogy a kiállítótérben az alkotások minél inkább megőrizhessék autonómiájukat. Idén a rendkívül erős szelekció nyomán olyan erős anyagot válogattak be a kiállításra, hogy a zsűri valamennyi alkotást méltónak találta arra, hogy bemutassák az Alföldi Galériában.

A hagyományoknak megfelelően október első vasárnapján nyíló tárlaton 110 festmény és 34 grafika, valamint - a korábbi kiállításokhoz viszonyítva igencsak nagy számú -, csaknem hatvan plasztikai alkotás is helyet kap, továbbá öt egyéb, illetve objekt kategóriába sorolt mű is szerepel majd a kiállításon. A kurátor elmondta, a tárlat zsűrijének összetétele évről évre változik, így az ízlésbeli, stiláris preferenciáik is eltérhetnek.

Az őszi tárlatokon hagyományosan a festészet szerepel hangsúlyosan, azon belül is a realista, ábrázoló irányzatok voltak a meghatározók. Az elmúlt időszakban nagyobb számban jelentek meg a geometrikus alkotások, ezek az idei kiállításon némileg visszaszorultak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com