Öles léptekkel halad előre a kínai animációs filmgyártás

Öles léptekkel halad előre az animációs filmgyártás Kínában: az ágazat bevétele tavaly elérte a 87 milliárd jüant (3200 milliárd forintot), a kormány pedig az utóbbi hónapokban indított támogató programot az animáció támogatására.

A Sanghajban megrendezett 10. Kínai Nemzetközi Rajzfilm és Játék Expón ismertetett adatok szerint az utóbbi három évben az animációs ágazat évi 1,6 milliárd jüannal (58 milliárd forinttal) növelte bevételeit.

dbxb003_002b_sc065

Az animációs filmek exportja - amelyet a kormány szeretne erősíteni - 2013-ban elérte a 160 millió dollárt (36 milliárd forintot), ami az előző évhez képest 22,8 százalékos emelkedést mutat. Kínában 4600 animációs vállalat működik, 220 ezer embernek adva munkát.

Tavaly 29 kínai animációt mutattak be az országban. A hazai gyártású animációk 2013-ban 24 milliárd forintnyi bevételt hoztak, ez egy év alatt 48 százalékos növekedést jelez.

A kínai animáció sokáig szenvedett pénzhiánytól és alkotásai elvesztek a Spongyabob-szériák, valamint a japán klasszikus animék között. Most azonban a szektor új életre kelt, a kínai animációs produkciókra szívesen ülnek be a nézők a mozikba, és jó színvonalú produkciók születnek.

Az utóbbi hónapokban a kínai kormány új programot indított az animáció lendületbe hozására, a cannes-i filmfesztiválon a kínai delegáció külön foglalkozott a kínai animációk népszerűsítésével. A világ második legnagyobb filmes piacán olyan nagyszabású produkciókat támogatnak, mint a háromdimenziós Kong című animáció, amely 9 milliárd forintnyi költségvetéssel készül - ismertette a The Hollywood Reporter.

Januárban került a kínai mozikba egy népszerű kínai tévésorozat nyomán a Boonie Bears: To the Rescue című produkció, amelyre már premierje napján egymilliárd forintnyi értékben vettek jegyet a nézők.
http://www.hollywoodreporter.com/news/china-animation-revenues-rise-14-718251

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com