Online jótékonysági aukciót szervez az Utcáról Lakásba! Egyesület

Kortárs írók, művészek munkásságához kapcsolódó relikviákra, egyedi alkotásokra licitálhatnak az érdeklődők az Utcáról Lakásba! Egyesület hagyományos online jótékonysági aukcióján május 20-a és 30-a között – tájékoztatta az egyesület szerdán az MTI-t.Azt írták, hogy az idei árverés valódi "összművészeti attrakciónak" ígérkezik, hiszen a tárgyak között kéziratok, személyes tárgyak, dedikált kötetek, valamint képzőművészeti és fotográfiai különlegességek is szerepelnek.

A felajánló művészek névsorában pályakezdő és nemzetközileg elismert művészek is megtalálhatók – tették hozzá.

Az aukcióhoz a közlemény szerint eddig többek között Bakos Gyöngyi, Baksa-Soós Attila, Beck Zoltán, Bíró Kriszta, Bíró Zsombor Aurél, Cserna-Szabó András, Csoszó Gabriella, Csörsz-Rumen István, Debreczeny Zoltán, drMáriás, Ember Sári, Erdős Virág, FeLugossy László, Galyas Dóra, Kiss Tibor Noé, Kukorelly Endre, Kupihár Rebeka, Láng Orsolya, Lődör Dániel, Maczák Orsolya, Molnár T. Eszter, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Oláh Norbert, Parti Nagy Lajos, Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely, Puskás Panni, Rutkai Bori, Schein Gábor, Stark Attila, Szaniszló Judit, Székely Szabolcs, Takács Zsuzsa, Tóth Ágnes, Tranker Kata, Várady Szabolcs, Vojnich Erzsébet, Fehér Renátó, Kemény Lili, Vida Kamilla, Závada Pál csatlakozott.

A közlemény szerint a jótékonysági árverésen befolyt összeg teljes egészében az Utcáról Lakásba! Egyesület otthonteremtő munkáját támogatja majd. A licitre váró tárgyak már megtekinthetők az aukcio.utcarollakasba.hu weboldalon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com