Online kiállítás nyílt a fotópályázat legjobb alkotásaiból

Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek - közölte az MTI-vel hétfőn a Miniszterelnöki Kabinetiroda.A képek azt bizonyítják, hogy Magyarország tele van gyönyörű helyekkel, időtálló épületekkel és életerős közösségekkel. Az alkotások egyúttal ihletet adhatnak nyári kirándulásokhoz és hazai nyaralásokhoz - áll a közleményben.
    

A Miniszterelnöki Kabinetiroda által, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben kiírt pályázatra három kategóriában - Természet és táj (egyedi és sorozat), Épített és tárgyi örökség (egyedi és sorozat), valamint Életképek (egyedi és sorozat) - várták a pályaműveket.
   

Kaiser Ottó fotográfus, a fotópályázat zsűrijének elnöke az MTI-nek korábban elmondta: a kiírás célja, hogy magas színvonalú fotók segítségével mutassa be Magyarország természeti és tárgyi értékeit, ünnepeit és mindennapjait, mindazt, amire a pályázók büszkék a hazájukban. Az eddig lezárult mindkét kiírás legjobb képeiből összeállított, online galériák a https://fotopalyazat.magyarorszag.hu/ honlapon elérhetők.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Ezeket a dolgokat tanulhatják meg rosszul a gyerekek a kedvenc történeteikből.

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

Zenészek és színészek, akikről nem is tudtad, hogy még milyen különleges hivatással teszik érdekesebbé az életüket.

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

A többi mű csak árnyéka annak, ami meghozta a hírnevet a szerzőnek.

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Fontos információk Frank Herbert regénysorozatáról, amiből december 17-én érkezik az új adaptáció első része.

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

Műveket ihletet, szerelmeket és barátságokat erősített meg a sok áldozatot követelő járvány.

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Betegségek megjelenéséről, lefolyásáról és az élet normális kerékvágásba való visszatéréséről szóló történetek.

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Nyolc mese szerelmesei, akik közül nem mindegyikre igaz, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Fontos gondolatok az ország mesemondójától.

http://ujhazak.com