Online mesepodcast-sorozatot indít a Kultkikötő
Online mesepodcast-sorozatot indít januárban a Kultkikötő, amelyben különböző népek meséivel ismerkedhetnek meg az óvodás és kisiskolás korú gyerekek, valamint a meseszerető felnőttek.
A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék lesznek hallhatók elismert színészek tolmácsolásában januártól egészen tavaszig - írja keddi közleményében a Kultkikötő kulturális társulás.
Az indián, lapp, svájci, dán, japán, észak-amerikai, német, orosz, délszláv, ír, magyar és francia népmesék Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László és Nagy Viktor hangján elevenednek majd meg. A válogatást Jeli Viktória író, dramaturg, meseterapeuta gyűjtötte és dolgozta át.
A meseválogatás szempontjai közt szerepelt, hogy a történetek minél sokszínűbb mesei ellenfeleket és segítőtársakat vonultassanak fel, továbbá, hogy a férfi és női főhősű mesék egyforma számban képviseltessék magukat. Ennek megfelelően hat férfi és hat női főhőssel találkozhat majd a hallgatóság.
Mint írják, a válogatás során Jeli Viktória igyekezett elkerülni a korlátozó sztereotípiákat, ebből adódóan szörnyeket legyőző lányokról is lesznek történetek, ugyanakkor az is lényeges szempont volt, hogy a klasszikus férfi és női tanításokat bemutató "alapmesék" is szerepeljenek a sorban, mint a Hamupipőke vagy a Holle Anyó.
Az ingyenes, online hangoskönyvek első három részével januárban, majd egészen tavaszig minden hónapban újabb mesékkel ismerkedhet meg a hallgatóság a Kultkikötő YouTube- és Spotify-csatornáján. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.
(Forrás: MTI)
A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék lesznek hallhatók elismert színészek tolmácsolásában januártól egészen tavaszig - írja keddi közleményében a Kultkikötő kulturális társulás.Az indián, lapp, svájci, dán, japán, észak-amerikai, német, orosz, délszláv, ír, magyar és francia népmesék Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László és Nagy Viktor hangján elevenednek majd meg. A válogatást Jeli Viktória író, dramaturg, meseterapeuta gyűjtötte és dolgozta át.

Hozzászólások