Örkény kert - Egész napos szabadtéri rendezvénnyel nyitja az évadot az Örkény Színház

Egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a már hagyománnyá vált Örkény kerttel köszönti az új évadot a budapesti Örkény István Színház a Madách téren szombaton.

Az idén ötödik alkalommal megrendezendő Örkény kert a színház és Erzsébetváros Önkormányzatának évadnyitó rendezvénye, szombaton délelőtt 10 órától este 10 óráig ingyenes szabadtéri programokkal várja a látogatókat - olvasható a színház honlapján. A teátrum korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár az augusztus 17-i viharban a díszlet-, kellék- és jelmezraktárat is elöntötte a víz, az évad kezdése nincs veszélyben és az Örkény kert programsorozatát is megtartják.

344311_2

A nagyszínpadon Salamon Bea és a Méta együttes koncertjével és táncházzal kezdődik a rendezvény. Délután fellép a Harmonia Garden nevű formáció, valamint a Szakértők zenekar, este pedig Szalóki Ági Karády-estje és az Örkény-esztrád, a társulat alkalmi koncertje zárja a programok sorát.

A kisszínpadon délután a Pan y Canela lép fel: latin-amerikai és spanyol dalok hallhatók Berki Szofi, Szandtner Anna és Sovák Anna előadásában. A következő program a Kaláka együttes Akarsz-e játszani? című összeállítása, majd Egy férfi és egy nő címmel filmdalest, Huzella Júlia és Ficza István sanzonestje hallható. Este komolyzenei minikoncert várja a látogatókat, Kocsis Krisztián zongorázik.

A színház épületében délután Babits Mihály Jónás könyve című művét adja elő Csuja Imre. A színház előcsarnokában a HoppArt és a Szakértők zenekara Terry Riley amerikai zeneszerző In C című művét játssza el.
A vers csak neked programban az Örkény Színház bérletvásárlói egy csak nekik szóló verset hallgathatnak végig a társulat művészeinek előadásában.

Délelőtt 10 órától a Kerekítő című mondókás kötetek nyomán, zenés foglalkozás várja a legkisebbeket, 11 órától 15 óráig pedig játszóházi foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, a programok között meseszőnyeg és nyomozás, varázspálca- és társasjáték-készítés szerepel.

Az Örkény kert szervezőinek szándéka, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek fontosságára, hogy ébren tartsák az erzsébetvárosi és a budapesti polgárok érdeklődését a kerület kulturális hagyományai iránt, tájékoztassák őket az Örkény Színház munkájáról, az évadban tervezett bemutatókról.

A részletes program a színház honlapján érhető el.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com