Örmény hagyományok elevenednek meg a szentendrei Skanzenben

 Örmények Erdélyben címmel az örmény kultúra és gasztronómia kerül fókuszba a szentendrei Skanzen Erdély tájegységében augusztus 12-én - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.A látogatók betekintést nyerhetnek az Erdélybe települt örménység szokásaiba, ízvilágába, táncaiba, zenéjébe és az örmény emberek életébe. A 13 órakor kezdődő eseményt Czárán István, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke nyitja meg. Az Erdély épületegyüttes főterén a Kortárs&Balett Tánccsoport előadása után gasztronómiai bemutatón vehetnek részt az érdeklődők, ahol a tradicionális örmény étel, az angadzsabur leves elkészítésébe pillanthatnak bele.
 

Ezt követően örmény dalokat énekel a NUR zenekar, az örmény irodalomról pedig Távol az Araráttól címmel Várady Mária, az ANI - Budavári Örmény Színház vezetője tart előadást. Az Urartu Örmény Színház táncosai népviselet-bemutatót tartanak, 18 órától zenél a balkáni dallamokat játszó Nevetek zenekar, majd táncház következik a Bekecs zenekarral.
   

Az erdélyi örmények eredetét, városi szokásait Az örmény kultúra 1001 szála és formája című ideiglenes tárlat mellett Szegedy-Kloska Tamás kurátor és Fabók Dávid, az Erdélyi Örmény Kulturális Központ szerkesztőjének tematikus sétái mutatják be a Skanzen Erdély tájegységében. Ezen a napon híres örmény származású magyarokkal és örmény eredetű szavainkkal is megismerkedhetnek a látogatók.


A kézműves foglalkozásokon pedig örmény egyházi viseletbe öltözött vörös köpenyes bábut, örmény nemesi családi címert és tányérdíszeket készíthetnek az érdeklődők. A Korzó Kávéházban jellegzetes örmény ételekkel várják a látogatókat. Az esemény támogatói és résztvevői az Örmény Kulturális Központ, az Erdélyi Örmény Kulturális Központ és az Urartu Örmény Színház.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com