Orszáczky Jackie emlékkoncert az A38-on: vissza a 66-os úton

Orszáczky Miklós, azaz Jackie, minden idők talán legnagyobb magyar fúziós dzsessz zenésze május 8-án lenne 66 éves. Ezen a napon a Magyar Zappa-Syrius Emlékzenekar idézi fel alakját egy koncerten az újbudai A38 hajón.

A 2008-ban elhunyt Orszáczky Jackie, a Syrius együttes egykori vezetője, basszusgitáros az est helyszínén, az A38-on adta utolsó koncertjei egyikét, a fellépésről DVD is készült. Egykori zenésztársai és jelenlegi tisztelői most itt emlékeznek a nagyszerű zenészre - szerepel a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A Magyar Zappa-Syrius Emlékzenekar 2000 őszén, az 1993-ban elhunyt Frank Zappa 60. születésnapja alkalmából alakult.

Az első koncert után a tagok a további együttműködés mellett döntöttek, és bár az idők folyamán rengeteg tagcsere történt, az együttes azóta is folyamatosan koncertezik Zappa dalainak fel- és átdolgozásaival. Tíz év működés után a meglévő Zappa-műsor mellé felvették repertoárjukba a legendás magyar prog-dzsessz-rock csapat, a Syrius szerzeményeit is. Két évvel ezelőtt Széttört álmok címmel a Syriust megidéző nagyszabású koncertet tartottak a Művészetek Palotájában a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével.

zeneA május 8-i koncert két részből fog állni. Az elsőben Frank Zappa számai csendülnek fel, azok a darabok, amelyeket Jackie-vel annak idején együtt játszottak a legjobb magyar fúziós zenészek; Orszáczky maga is rajongója volt Zappának. A második részben Jackie saját szerzeményei lesznek hallhatók, amelyeket ausztráliai tartózkodása alatt írt, valamint néhány feldolgozásdarab, amelyeket még Magyarországon adott elő jam session-ök alkalmával.
A zenekar tagjai: Vasicsek János (ének), Vastag Gábor (gitár, ének), Vincze Pál (billentyűsök), Vojnits Attila (szájharmonika, furulya), Szkladányi András (basszusgitár), Lukács Gábor (altszaxofon), Abbas Murád (harsona), Csizmadia Gábor (trombita), Bensó Pál (dob).

Orszáczky Miklós (1948-2008) basszusgitáros, énekes és zeneszerző a Syrius együttes vezéregyénisége volt. A zenész 1974-ben Ausztráliában telepedett le. The Grandmasters nevű zenekarával többször is járt Magyarországon. Orszáczky Miklós 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. A Magyar Zeneszerzők Egyesülete által 2009-ben alapított Orszáczky-díjat elsősorban Magyarországon alkotó, 40. életévét még be nem töltött zeneszerző, szövegíró vagy szerzőpáros kaphatja meg az előző évben mutatott munkája alapján.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com