Országos fazekas és keramikustalálkozót tartanak Zalaegerszegen

Csaknem félszáz fazekas és keramikus érkezik az ország minden tájáról a XII. Zalaegerszegi Országos Fazekas-Keramikus Találkozóra és Fesztiválra. A mesterek április 24. és 26. között a Göcseji Falumúzeumban mutatják be változatos díszítésű, formájú cserépedényeiket.fazekasAz alkotók a magukkal hozott munkájukkal reprezentálják a fazekasközpontok kultúráját, a hagyományok továbbéltetését - mondta el keddi sajtótájékoztatóján a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.
Skrabut Éva hozzáfűzte: a szakmai program konferenciával kezdődik.

A szimpózium egyik témája a kályhacsempe lesz, a fazekasok által készített legkülönlegesebb darabokat a Pajta kiállításon is bemutatják.

A fazekasok versenyén a több évtizedes tapasztalattal rendelkező mesterek egy hagyományos munkát, a bokány korongozást mutatják be, a másnapi feladat pedig egy tál korongozása lesz. A korongozást és az agyagozást egyébként a mesterek útmutatása mellett a látogatók is kipróbálhatják.

A fesztivál folklórprogramokkal egészül ki: az egyik porta udvarán közkedvelt népi játékokat mutatnak be, egy másik téren hagyományőrző együttesek, néptáncosok, zenekarok lépnek fel. A gyermekeket gólyalábasok, szórakoztatják, a vándorfényképész népi életet ábrázoló vásznai előtt készít felvételeket.

A göcseji alma évéhez kapcsolódva ez alkalommal az "értékadó gyümölcs" a fazekasmesterek, keramikusok egy-egy munkájában jelenik meg. Varju András, a Göcseji Múzeum osztályvezetője elmondta, hogy a falumúzeum előtti téren kialakítottak egy kertet, ahol kortárs művészeti alkotásokat helyeznek el. A szabadtéri kiállítás első darabja egy félméteres almamag.

A fazekasok első országos találkozóját Németh János és a Göcseji Múzeum kezdeményezésére rendezték meg a zalai megyeszékhelyen. A népművészeti egyesület két esztendő múlva csatlakozott a rendezvényhez, az elmúlt években pedig a turizmusban érdekelt szakemberekkel közösen szervezik meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com