Országos néptáncfesztivált rendeznek május végén Szolnokon

Május 26. és 28. között rendezik meg a 26. Szolnoki Országos Néptáncfesztivált, amelyen nyolcszáz táncos lép fel - közölte a Tisza-parti város polgármesteri hivatala a város honlapján.A tájékoztatás szerint a háromnapos fesztivál célja a néptáncegyüttesek, az alkotók számára művészeti fórumot biztosítani, új alkotások létrejöttét ösztönözni, támogatni az egyéni művészi alkotás minél szélesebb kiteljesedését és teret adni a színpadi néptáncművészetet megújítani szándékozó kezdeményezéseknek.
    

A fesztivál idei versenyprogramjában tizenöt együttes mutatkozik be, a zsűri elnöke Juhász Zsolt lesz, tagjai pedig: Furik Rita, Kutszegi Csaba, Hégli Dusán és Eredics Gábor. Mint rámutattak, a rendezvény amellett, hogy öregbíti a város hírnevét, erősíti a magyarságtudatot, hozzájárul a nemzeti identitástudat kialakításához.

Emellett meghatározó a találkozó a zeneszerzők, a díszlet- és jelmeztervezők, a táncosok és az együttesek számára is.
    

Május 26-án, pénteken, a Szolnoki Szigligeti Színházban zajlanak a próbák. Ezen a napon kirakodóvásár lesz a Hild téren, ahonnan délután viseletes felvonulás indul és ahol flashmobot is tartanak. A megnyitó részeként látható késő délutántól a Tímár Archívum programja az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Május 27-én, szombaton zajlik a versenyprogram a Szolnoki Szigligeti Színházban. Este a Tarsoly zenekar kíséretében táncházat tartanak az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
   

Május 28-án, vasárnap - szintén a kulturális központban - hirdetik ki a gálán résztvevők névsorát, és nyílt értékelés tartanak. Délután a színházban lesz a díjátadó, amelyet a gálaműsor követ. Az első szolnoki néptáncfesztivált 1964-ben rendezték meg. A kétévente megtartott országos verseny az amatőr néptánccsoportok egyik fő találkozási pontja. Egy tízéves kényszerű szünet után 2009-ben éledt újjá a fesztivál, ám 2021-ben a szervezést meghiúsította a koronavírus-járvány.
    

A Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon bemutatkozott az elmúlt évtizedek során Novák Ferenc, Kricskovics Antal, Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly és Tímár Sándor, Varga Zoltán, Foltin Jolán, Mosóczi István, Mucsi János és Diószegi László, a fiatal nemzedék képviselői közül pedig Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili, Fitos Dezső és Kocsis Enikő, Ágfalvi György és Lévay Andrea is - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com