Összefogtak a nagy budapesti bálok

A báli kultúrát kívánja népszerűsíteni a Magyar Borok Bálja, a Menedzserbál és Díjátadó Gála, valamint a Budapesti Jogászbál, a három rendezvény szervezői ezért megalapították a Magyar Bálok Szövetségét.Budapesti JogászbálMagyarországon az utóbbi két évtized hozta vissza a társasági élet fontos intézményének számító bálok évszázados hagyományát, és ebben meghatározó a szövetség három tagjának szerepe. A három rendezvény szervezői az elkövetkezendő időszakban összehangolják szervezési, illetve kommunikációs tevékenységüket, amellyel a bálok kedveltségének, társadalmi elfogadottságának további növekedését szeretnék elérni - közölte az MTI-vel pénteken Harsányi Dávid, a Magyar Borok Bálja egyik főszervezője.

Szombaton a 184. Budapesti Jogászbált rendezik meg, melyre a jogászok és joghallgatók mellett a gazdasági élet, a közélet, a kultúra, a sport, a politika, a gasztronómia területéről érkezőket és kiemelt figyelemmel a tudósokat, kutatókat, az egyetemi tanárokat várják.

Február 27-én tartják meg a 22. Menedzserbált, melynek során átadják az Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjakat, de idén ugyanezen az estén rendezik a 11. Magyar Borok Bálját is. Harsányi Dávid elmondása szerint a borbál történetének egyik legkiválóbb fellépőgárdájával találkozhatnak az idei vendégek, hiszen Tóth Vera is csatlakozott Zsédához, Döme Norberthez, Micheller Myrtillhez és Pintér Tiborhoz, valamint a Night Cruisers Bandhez. A bál háziasszonya Erős Antónia lesz.

Az esten adják át a Gál Tibor-emlékdíjat. A jelölteket az év bortermelői ajánlják, a közönség pedig szavazatával segítheti őket; a végeredményt a jelölők és maguk a jelöltek is a bálon tudják majd meg. Újdonság lesz idén a "száz bor" koncepció: a vacsorán és az azt követő kóstolón százféle hazai bort ízlelhetnek meg a bálozók.

A különleges báli menühöz tartozó borsort most is úgy állították össze, hogy felvonultassa azon hazai bortípusokat, amelyek mind a belföldi, mind a nemzetközi piacon megjeleníthetik a magyar minőségi borkínálatot. Szerepel benne tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, kékfrankos, bordeaux-i típusú vörös házasítás, tokaji desszertbor és egy vendégbor is. A vacsorához kínált kétféle pezsgőn és öt boron kívül pedig további 93 tétel lesz kóstolható a bálterem előterében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com