Összesen 22 városba viszi el gálaműsorát a 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz

Októberig összesen 22 városba viszi el jubileumi gálaműsorát a 25 éves Magyar Nemzeti Cirkusz - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Ifj. Richter József cirkuszigazgató elmondta: a turné helyszínein több mint 200 alkalommal adják elő a gálaműsort 70 fős társulattal, nyolctagú fúvószenekarral, és több mint 100 idomított állattal. Az előadássorozat első állomása csütörtökön lesz Budapesten, a cirkusz 1500 fős utazósátrában.

   
Hozzátette: csütörtök délután interaktív ismeretterjesztő előadást tartanak a cirkuszban német nyelven tanuló állatorvos-hallgatóknak, a program célja, hogy a diákok testközelből ismerkedhessenek az egzotikus állatokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Az egykori informatikusból tűzoltó, majd rendőr lett, és szabadidejében lenyűgöző festményeket alkot, amelyeket már többször ki is állított.

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében 2025. január 29-én középiskolások és gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok láthatták a „Kiállok érted!” című darabot.

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

http://ujhazak.com