Összesen huszonötmillió forintot nyerhetnek óvodai és iskolai közösségek az E.ON pályázatán

Összesen huszonötmillió forintot nyerhetnek idén is óvodai és iskolai közösségek az E.ON a Föld bajnokai elnevezésű fenntarthatósági pályázatán, amelyre április 11-ig várják a nevezéseket.Az idén újra meghirdetett fenntarthatósági pályázatra olyan óvodai és iskolai közösségek nevezését várják, akik újszerű ötletekkel, a gyerekek, a pedagógusok vagy akár a szülők összefogásával keresnek megoldásokat környezeti problémákra - írja keddi közleményébe a vállalat.

A megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, a víz, a termőföld és az erdők védelme, a hulladékkezelés, a fenntartható természethasználat és a biodiverzitás témáit felölelő pályázatokat április 11-ig lehet beküldeni. A 25 millió forintos összdíjazású versenyen egyenként akár 2,5 millió forintot is nyerhetnek az adott intézmények, közösségek.

A pályázatokról döntő szakmai zsűriben Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója és Ürge-Vorsatz Diána klímakutató mellett fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek foglalnak helyet, köztük Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics alapítója, Nagy Réka klímakommunikációs előadó, író, újságíró, valamint a fenntarthatósági szakácskönyvet is író Pokorny Lia színésznő.

A zsűri által kiválasztott nyertesek mellett egy pályázat támogatásáról közönségszavazással döntenek. A kiválasztott projektek díjazására idén is októberben kerül majd sor. Az először 2023-ban meghirdetett pályázatra két év alatt 800 nevezés érkezett az ország minden részéről, és a 29 nyertes intézmény között összesen 50 millió forintot osztott szét az energiaszolgáltató.

Az elmúlt években olyan ötletgazdag kezdeményezéseket támogattak, mint a rovar- és madárbarát óvodakert létrehozása, a kisgyerekek kerékpáros tudását fejlesztő tiszta levegő program, a természetes, növényi alapú festékekkel, tintákkal és viaszkrétákkal végzett vizuális nevelési terv, a fajgazdag vizes élőhely szomszédságába megálmodott szabadtéri osztályterem, vagy a lombhullás folyamatának megismerésére, a fák tiszteletére tanító levélgyűrűzés is.

Támogatták továbbá egy komposztfűtéses melegház létrehozását, a környezetbarát divatot célzó gimnáziumi projektet, a nehéz sorsúakat segítő papírbrikett készítését, vagy éppen a zöld mikrovállalkozásokat támogató mentorprogram elindítását is. A korábbi győztes pályázatokról, és az idei kiírás részleteiről a Föld bajnokai weboldalon lehet részletesen tájékozódni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com