Ösztöndíjpályázat debreceni művészeknek

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került debreceni művészek megsegítésére az önkormányzat megbízásából művészeti ösztöndíjpályázatot hirdet a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel kedden, megjegyezve, hogy a pályázat benyújtásának határideje június 19., a pályázatok elbírálása folyamatos.A kiírás szerint két típusú ösztöndíjra nyújthatnak be pályázatot debreceni művészek: önfoglalkoztató művészek, illetve fiatal zenészek pályázhatnak a támogatásra. A pályázaton korhatár megjelölés nélkül indulhatnak olyan debreceni előadóművészek, alkotóművészek, akiknek a veszélyhelyzet következtében fellépéseik, rendezvényeik maradtak el, így anyagilag nehéz helyzetbe kerültek. Az ösztöndíjat elnyerő pályázónak vállalnia kell, hogy közreműködik a nyár vagy ősz folyamán megrendezett debreceni kulturális eseményeken, vagy - akár közvetett módon - jelen lesz a város kulturális életében.

    
A közlemény szerint a tehetséges, fiatal, helyi amatőr zenészek támogatására olyan ösztöndíjat hoztak létre, amely a jelenlegi helyzetben kedvező feltételeket teremt a felkészülésükhöz. Pályázni egy zenei művel lehet, amelyről 2019. január 1-jétől nem régebbi, nyilvános helyszínen történt felvételt kell benyújtani, a korhatár 35 év.
    

A pályázati kiírás már letölthető a https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/muveszeti-osztondij-palyazat honlapról - közölte a debreceni városháza sajtószolgálata.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com