Öt bemutatót tervez a Kolibri Színház

Megtartotta évadnyitó társulati ülését hétfőn a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, amely a 2015/2016-os évadban öt bemutatót tervez.

A Kolibri Színház első bemutatóként egy mai magyar szerző művét viszi színre. Kolozsi Angéla Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak című meséjéből Novák János rendezésében készül előadás, amelynek olvasópróbái már ezen a héten elkezdődnek, a bemutató pedig október végén lesz - olvasható a színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

0000

Mint írják, karácsonyra egy ünnephez méltó produkcióval készül a társulat: Selma Lagerlöf művéből Horváth Péter írta színpadra a Karácsonyi rózsa legendája című történetet, amelyet Novák János rendezésében mutatnak be.

A jövő év februárjában a Platform Shift+ nemzetközi színházi együttműködés keretében tart premiert a színház: a produkció fiatal magyar írók bevonásával, Vidovszky György rendezésében készül.

Tavasszal egy klasszikus Apuleius-műből színpadra írt meseopera, az Amor és Psyche bemutatója várja a közönséget, a produkció rendezője Marton László lesz.

A legkisebbekre gondolva Csipcsipcsóka címmel készül előadás, Török Ági és Szívós Károly közös rendezésében.

Mint a közleményben áll, Novák János igazgató a társulati ülésen a tervezett bemutatók ismertetése mellett azt is elmondta, hogy idén az új évadot óriásplakátokkal köszönti a Kolibri Színház, amelyek szeptember 1-jétől lesznek láthatók a Nyugati téri és az Astoria metrómegállókban, az Andrássy úton, korlátplakát és világító tábla formájában pedig a 4-es és a 6-os villamos vonalán több helyen.

Ehhez kapcsolódóan a Kolibri Színház azzal a felhívással fordul a nézőkhöz, hogy készítsenek magukról fotót a plakátok előtt, és küldjék el a sajto@kolibriszinhaz.hu e-mail címre, a legjobban sikerült képeket pedig a színház honlapján és Facebook-oldalán teszik közzé.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com