Öt éve nyitotta meg kapuit a Jurányi Ház

Október végén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját a független alkotó- és előadóművészek központi bázisa, a Füge Produkció otthona, a budai Jurányi Ház.A magyar színháztörténetet gazdagítva egyedülálló intézményként, produkciós közösségi inkubátorházként nyitotta meg kapuit 2012. október 29-én a korábban oktatási intézményként működő épület, ahol az öt év alatt összesen 86 629 néző fordult meg 1377 előadáson - olvasható a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

   
A középiskola osztálytermei és tanári szobái próbatermekké és irodákká, a tornatermek játszóhelyekké alakultak át, az iskolai büféből pedig kávézó és galéria lett, ami viszont változatlanul megmaradt, az a tehetséggondozás, a fiatalos légkör és az értékteremtés - hangsúlyozzák a közleményben. Mint írják, az elmúlt évek során a Jurányi a független szcéna "elit gimnáziumává" vált, várakoznak a jelentkezők, hogy megüresedjen egy-egy próba- és műhelyterem, vagy felszabaduljon egy este a színházi műsortáblán. Jelenleg hatvanhárom alkotócsoport dolgozik a házban, tizenhárom teremben folynak próbák és több játszóhelyszínen futnak előadások.
    

A Jurányi egy huszonegyedik századi művelődési házra emlékeztet, ahol közösségi és családbarát programok - többek között beszélgetések az alkotókkal, nyílt színházi próbák, kézműves foglalkozások, koncertek, tánc- és jógaórák - is várják az érdeklődőket. Naponta 300-400 között van az intézmény látogatóinak száma: vannak, akik próbára, táncórára vagy munkába, megbeszélésre ékeznek, miközben a gyerekek a Mocorgó Mini Bölcsiben játszhatnak, mások a színházi előadásokat látogatják.


A Jurányi Ház havi negyven előadása között mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A kísérletezést és a tehetséggondozást a Tantermi és a TiTÁNium Színházi Projekt, valamint a Staféta Pályázat keretében létrejövő produkciók biztosítják. A Jurányi idei, ünnepi évadában a nézőket komfortosabb környezet - kényelmes székek, nagyobb és légkondicionált nézőtér -, megújult arculat és havi rendszerességgel különböző meglepetések, ajándékok várják.
    

Az idei évadban a Jurányi Házban többek között láthatók lesznek az Orlai Produkciós Iroda és a Dumaszínház előadásai, emellett kísérletező alkotók - a k2 Színház, Hegymegi Máté, Fehér Balázs Benő - produkciói is helyet kapnak, és szerepelnek a repertoáron gyerekeknek szóló programok is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com