Öt kategóriában lehet nevezni a balatoni borok versenyére

Öt kategóriában lehet nevezni a balatoni régió borászainak versenyére; a bírálat június 11-én lesz Balatonfüreden, a díjátadót július elején tartják.A versenyt szervező Balatoni Szövetség titkára, Fabacsovicsné Kovács Krisztina az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta, hogy a versenyfelhívást a napokban kapják meg a hegyközségek, június első két napján pedig leadhatják a mintát a jelentkezők. Mint mondta, a korábbi években mintegy 150 mintát neveztek a megmérettetésre, idén ennél többre számítanak a szervezők.

    
Öt kategóriában hirdet majd helyezést a szakmai zsűri.

Fehér-, vörös-, rozé-, desszert- , valamint pezsgő-gyöngyözőborokkal lehet nevezni. Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz kapcsolódó verseny kiváló lehetőséget teremt a balatoni borok számára a nemzetközi porondon való megmutatkozáshoz.
    

Mint fogalmazott, az itteni borok javára válik, hogy hagyományos technikával termelnek a balatoni borászok. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése jó lehetőség arra, hogy megmutassuk erényeinket Európa számára.
    

Nemcsak a borok számítanak ezúttal értéknek, hanem a borászok közti összefogás is. A cél az, hogy a 2023-ig kialakított együttműködések később egy gazdasági modell alapjául szolgáljanak, melynek egyik eleme ez a borverseny is - fogalmazott. Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy évekkel ezelőtt fogalmazták meg az Európa Kulturális Fővárosa program pályázatának terveit és részleteit a Balatoni Szövetség és a Balaton-parti polgármesterek bevonásával. Akkor is egyetértettünk abban, hogy Veszprémnek és a Balatonnak közösen kell formálnia a régiót. Az akkor megálmodott terveket most kezdjük el megvalósítani. Továbbra is azt keressük, ami összeköt bennünket, ami tovább építi a térséget, a közösséget.
   

Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, a Balatoni borok versenye zsűrijének elnöke elmondta, hogy bár kicsik a magyar borvidékek, de rendkívül jó adottságokkal rendelkeznek. Az olaszrizling, valamint a kiegyensúlyozott, száraz fehérborok termőterülete a globális felmelegedés következtében egyre csökken - tette hozzá.
    

Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke, Balatonfenyves független polgármestere közölte, hogy a Balatoni Szövetségnek 80 tagja van, a tervek szerint hamarosan Veszprém is állandó tagjává válik. Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. programfejlesztési főtanácsadója felidézte, hogy 17 éve rendezik meg a borversenyt, reményeik szerint a jövőben minifesztivállá növi ki magát a rendezvény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com