Öt nagyszínpadi bemutatót tervek a Szolnoki Szigligeti Színház

Megtartotta kedden évadnyitó társulati ülését Szolnoki Szigligeti Színház, amely öt nagyszínpadi bemutatót tervez az idei évadban az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.A következő évadban Lajtai Lajos-Békeffi István A régi nyár című művét Balázs Péter rendezésében láthatja a közönség. William Shakespeare Lóvátett lovagok című darabját Molnár László állítja színpadra. Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című művét Deres Péter színpadi adaptációjában Radó Denise rendezésében mutatják be. Thornton Wilder A mi kis városunk című darabját Pataki András állítja színpadra.

Nóti Károly Nyitott ablak című zenés vígjátékát Balázs Péter rendezésében láthatja a közönség.

    
Október 23-án és június 4-én a színház díszelőadással ünnepel - olvasható a teátrum keddi évadnyitó társulati ülését követően az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a Szín-Mű-Hely kamaratermében Szakonyi Károly darabját Két nő és valaki címmel, Málnay Levente rendezésében mutatják be. Ősszel Camille munkacímen, Molnár Nikolett előadásában és rendezésében mutatnak be darabot, 2020 márciusában pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Széles Tamás előadásában lesz látható egy produkció. Áprilisban a Hamupipőke című mesét tűzik műsorra Jankovics Anna rendezésében.
    

A bérleten kívüli bemutatók között novemberben a Szín-Mű-Helyben középiskolások számára szerveznek programot, valamint a 7 nap című ifjúsági darab lesz látható vendégelőadásként. December 31-én szilveszteri gálaműsorral búcsúztatják az óévet. Felújítják a Charley nénje, a Hárman a padon, a Tizenkét dühös ember, a Jövőre veled ugyanitt, a Spenót Panna és az Anconai szerelmesek című előadásokat, amelyekkel a színházon kívüli meghívásoknak is eleget tesznek.
    

A közleményben Balázs Péter igazgató szavait is idézik, aki elmondta: fontosnak tartja a színház további nyitását a fiatalok felé. Az igazgató arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban felvállaltakat teljesítette a színház. Hozzátette, hogy a színházépület - várhatóan egy évig tartó - felújítása a jövőben eredményezheti néhány területen a költségek csökkenését.
    

Mint mondta, az önkormányzat és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ munkatársaival együtt olyan rugalmas menetrendet dolgoztak ki, amely a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozza majd az átmeneti időszakban a művészeknek, a nézőknek és zökkenőmentes ki- és beköltözést tesz lehetővé. "Azt szeretnénk, ha az új épületbe már - az eddigi kiemelt státuszt megtartva - mint egy mintaprojekt első képviselője költözhetnénk be: nemzeti népszínházi besorolású társulatként" - fogalmazott az igazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com