Öt produkcióval, hét előadással várja közönségét a Pécsi Nyári Színház

Öt produkciót - egyet három alkalommal - tekinthet meg a Pécsi Nyári Színház közönsége július 10. és 28. között – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.A Pécsi Balett közleményében azt írták, hogy már zajlik a jegyértékesítés az idén premierrel induló Pécsi Nyári Színház előadásaira.

Elsőként július 10-én Szente Vajk Aranylakodalom című vígjátékát mutatja be a Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Vidákovics Szláven rendezésében.

A kaposvári és a helyi társulat koprodukciójában megvalósuló darabot július 11-én és 13-án is előadják a főbb szerepekben Kis Domonkos Márkkal és Sarkadi Kiss Jánossal.

A Nicsak, ki lakik itt?! című bohózattal július 15-én a Bánfalvy Stúdió érkezik Pécsre Horváth Csaba rendezésében, Varga Iza, Hujber Ferenc, Ganxsta Zolee és Sándor Péter szereplésével.

Július 22-én egy pikáns francia vígjátékkal várja felnőtt közönséget a Pomax Kult Produkció. A Férjek a slamasztikában, avagy ártatlanok? című darabot Várkonyi András rendezi, abban a rendező mellett olyan jól ismert művészek működnek közre, mint Borbáth Ottília, Szőke Zoltán, Ábrahám Edit.

A L’art pour l’art Légitársaság Fölszáradt a páva című produkcióját július 26-án tűzik műsorra, míg két nappal később a Pesti Művész Színház egy népszerű francia filmvígjáték színpadi adaptációjával zárja a Pécsi Nyári Színház előadásainak sorát. E társulat Márton András rendezésében a Kellemes húsvéti ünnepeket! című vígjátékot mutatja be Egyházi Géza, Fogarassy Bernadett és Czető Fritz Éva főszereplésével.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a pécsi önkormányzat támogatásával megvalósuló rendezvény meghirdetett előadásairól bővebb tájékoztatás olvasható a Pécsi Nyári Színház Facebook-oldalán, valamint a www.pecsinyariszinhaz.hu-n, ahol jegyvásárlásra is van lehetőség – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com