Ötéves a Mesemúzeum és Meseműhely

Öt év telt el azóta, hogy Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete nyomán megnyitotta kapuit a Mesemúzeum és Meseműhely Budapesten; a várbéli épületben található kiállítóhelyen évente csaknem16 ezer látogató fordul meg, végig járva a "meseutat", amelynek során megismerkedhet a népmesékben rejlő alapvető igazságokkal - mondta el Helmich Katalin, a múzeum szakmai vezetője az MTI-nek az évforduló alkalmából."A múzeum, amelynek szakmai hátterét a Petőfi Irodalmi Múzeum nyújtja, egy olyan bensőséges, családias helyszín, ahol kicsit le lehet lassulni, miközben nagyon izgalmas dolgok történnek annak ellenére, hogy itt minden természetes anyagból készült és csak kevés digitális elemet találhatnak a látogatók" - magyarázta Helmich Katalin, hozzátéve, hogy a múzeumnak öt év alatt majdnem 83 ezer látogatója volt, ami jól mutatja, hogy még a videojátékok korában is mennyire fontosak a mesék.

   
Ismertetése szerint az állandó kiállítást azzal a céllal hozták létre, hogy közelebb kerüljenek a gyerekek a mesékhez, az azokban rejlő igazságokhoz. Mint mondta, a mesék az életről szólnak, fontos szerepet betöltve a gyerekek szocializációjában, ezért minden gyereknek szüksége van rájuk. Hozzátette: a múzeumpedagógiai foglalkozásokon a népmesékben rejlő alapvető igazságokat nem kimondják, hanem megpróbálják élményszerű, drámapedagógiából kölcsönzött elemekkel megvilágítani.


Így a gyerekek a népmesékből megtanulhatják, milyen fontos együttműködni, egymásra figyelni, igazat mondani és megismerik önmagukat is - tette hozzá. A kétórás foglalkozások során a meseúton járva a gyerekek eljutnak a sűrű sötét erdőbe, ahol mindenféle érzékszervi próbatételeket kell kiállniuk és ha sikeresen teljesítik azokat, akkor a végén egy trónterembe érkeznek.
   

A múzeumot bemutatva elmondta, hogy a tárlat három egységből áll, egy állandó és egy időszaki kiállítás látható, valamint műhelyfoglalkozásokon, színházi és bábelőadásokon vehetnek részt a gyerekek, akik főként 5-11 év közötti korosztályból kerülnek ki, de sok felnőtt látogató is érdeklődik. A múzeumpedagógiai programokon csütörtök kivételével minden hétköznap iskolai és óvodai csoportokkal telik meg a múzeum, hétvégén pedig a nagyközönséget várják családi rendezvényekkel. Ezek közé sorolta az író-olvasó találkozókat, ahol nagy szerepet kap a kortárs gyerekirodalom népszerűsítése.
    

Helmich Katalin a jövőbeni tervekről szólva az idősebb korosztály megszólítását nevezte fontosnak, ennek kapcsán beszámolt arról, hogy egy új teremmel gazdagodtak, ahol megkezdték egy "történetalakító műhely" kialakítását. Mint mondta, ebben a műhelyben a felső tagozatosok maguk formálhatják majd meg a meséket. "Ha megtapasztalhatják, hogy ők is írhatnak, sőt újra írhatnak történeteket, abban is nagyobb bátorságuk lesz, hogy a saját élettörténetükben is ne egy előre megírt forgatókönyv szerint haladjanak, hanem kézbe merjék venni a sorsukat" - magyarázta a szakmai vezető.
    

Helmich Katalin elmondta, hogy a múzeum születésnapja alkalmából szeptember 30-án egész napos, ingyenes programokkal várják a közönséget. A programok között koncertek, író-olvasó találkozók, kreatív művészeti foglalkozások, könyvbemutató, bábelőadás, szabadtéri kiállítás várja a látogatókat a Mesemúzeumban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com