Ötéves a Nézőművészeti Kft.

Minifesztivált rendez az 5 éves Nézőművészeti Kft., amely szinte összes előadását bemutatja április 5. és 8. között a Szkéné Színházban.

huA Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Gyulay Eszter által 2008-ban alapított társulathoz egy éve Kovács Krisztián is csatlakozott.

A kvintett szinte az összes előadását bemutatja, a fesztivál négy napja alatt a legkülönbözőbb műfajokban láthat produkciókat a közönség: színházi előadás, osztályterem-színházi előadás, felolvasószínház, Eugenia-koncert, közönségtalálkozó és kísérő programok is várják a nézőket - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az előadások közül nem hiányozhat a már klasszikussá vált Nézőművészeti Főiskola című darab sem, ahonnan a társulat a nevét kapta.

A program szerint április 5-én, szombaton délután Esther Gerritsen És reggel ugyanúgy... című művét felolvasószínházi formában láthatja a közönség, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Kovács Krisztián előadásában. Este Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című darabját, a Szkénével és a tatabányai Jászai Mari Színházzal közös előadást játsszák.

Április 6-án, vasárnap délután A gyáva című osztályterem-színházi előadás, a Mannával közös produkció, majd Emmanuel Robert-Espalieu A halak nem halnak bele a szabad merülésbe című darabjának felolvasószínházi változata látható Scherer Péter és Katona László előadásában. Este Artur Palyga A zsidó című művét, a Szkénével közös produkciót játsszák, az előadás után pedig közönségtalálkozót tartanak.

Április 7-én, hétfőn délután az Ady/Petőfi című osztályterem-színházi előadást, a Mannával közös produkciót láthatja a közönség, este Harold Pinter A gondnok című darabját, a társulat és a Szkéné közös előadását tűzik műsorra. A fesztivál zárónapján délután a Nézőművészeti Kft. A fajok eredete, este pedig Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című darabja látható.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com