Ötödik alkalommal várja Kürtőskalács Vigalom a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Faszénparázson sült kürtöskalácsokkal és családi programokkal várja a látogatókat az 5. Kürtőskalács Vigalom május 16-18. között a Fővárosi Állat- és Növénykertben – közölte a rendezvény kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-vel.Kiemelték, hogy a fesztivál célja népszerűsíteni a több mint 250 éves múltra visszatekintő kürtőskalácsot, amely ma már hivatalosan is hungarikum.

Emellett azt is meg szeretnék mutatni, hogyan lehet ötvözni a hagyományokat a mai gasztrotrendekkel.

Azt írták, hogy a klasszikus és különleges ízesítésű kalácsok mellett glutén-, tej- és tojásmentes változatokat is kóstolhatnak majd a látogatók, a Csináld Magad Műhelyben pedig bárki elkészítheti saját kedvenc kürtőskalácsát.

A fesztiválon kapható lesz az úgynevezett "kürtősbon" is, ami egy olyan kürtöskalács, amelynek tésztájába krémek kerülnek, mégis hagyományos formában készül. Minden darab sorszámozott, már több mint 50 ezret adtak el belőle az évek során, sőt most minden 50. vásárlót ajándék is vár. A látogatók emellett megkóstolhatják az úgynevezett "kürtős fondüt" is, a kürtőskalács szeletelt, különféle mártogatósokkal és feltétekkel együtt tálalt változatát is.

A Kürtőskalács Vigalom idei meglepetéseként minden stand készít majd egy "zsákbamacska" kürtőskalácsot, amit nem a vendég választ, hanem a készítők alkotnak személyre szabottan – fogalmaztak a közleményben. Hozzátették, hogy a gasztronómiai élmény mellett mesemondók, bábszínház, kézműves foglalkozások, arcfestés, állatokkal kapcsolatos ismeretterjesztő programok és változatos zenei rendezvények is várják a családokat.

A program általános állatkerti belépőjeggyel, éves bérlettel és 4 évszakos bérlettel is látogatható. A belépést az Állatkert Körhinta melletti kapuján át javasolják a szervezők.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com