Paál Istvánra és az ötven éve bemutatott Petőfi-rock előadásra emlékeznek Szegeden

A tragikusan elhunyt Paál Istvánra, az egyetemi színjátszás ikonikus rendezőjére és a Szegedi Egyetemi Színpad által 1973-ban bemutatott Petőfi-rock előadásra emlékeznek március 15-én Szegeden.Árkosi Árpád rendező, a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagja a programokról tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a Petőfi-emlékév apropóján határozták el, hogy a megidézik a Paál István vezette társulat által 1973-ban bemutatott rockoperát.
   

Paál István és Vági László zeneszerző darabját a szegedi bölcsészkar Auditórium Maximumában mutatták be, majd a produkcióval a társulat megnyerte a Szóljatok, szép szavak Petőfi Sándorról! című televíziós vetélkedőt. Az előadás formai újítása volt, hogy megszólította, megnyilvánulásra kényszerítette a nézőket, akiknek dönteniük kellett, elhagyják a termet vagy a közösségi élmény részeseivé válnak - fogalmazott a rendező.
   

A darabot az eredeti helyszínen elevenítik meg: a közönség láthatja a darab televíziós közvetítésének filmre vett változatát, az egykori szereplők pedig egyszeri performance-szal reflektálnak a fél évszázaddal ezelőtti előadásra, azokból a jelenetekből adnak elő néhányat, melyek "cenzurális" okokból kimaradtak a korabeli közvetítésből.
   

A közönség láthatja majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház az eredeti darab felhasználásával készült rockoperáját és Keserű Imre drámatanár rendezte Paál István előtt tisztelgő Omlik, ami épül című produkciót is. A programsorozat kezdetén Paál István egykori szegedi lakóhelyén fölavatják a rendező emléktábláját.
    

Árkosi Árpád kifejtette, törekedtek arra, hogy a jubileumi rendezvény ne csupán nosztalgikus visszaemlékezés legyen, hanem a Szegedi Egyetemi Színpadot szakmailag is elhelyezzék a korabeli magyar színházi életben. Ebből az alkalomból mutatják be Nánay István, a szegedi egyetemi amatőr színjátszás legendás korszakának egykori újságíró szemtanújaként készített monográfiáját, s a bölcsészkar épületében kiállítás is nyílik a társulatról és előadásaikról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com