Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek Balassagyarmaton

A Palóc Hagyományéltető Napokat rendezik meg a Nógrád megyei Balassagyarmaton; a négynapos rendezvény színházi előadással kezdődik csütörtökön, vasárnap tartják a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos-népművészeti eseményét, a palóc búcsút - tájékoztatta az MTI-t a városi Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa.Jakus Julianna művelődésszervező elmondta: a nyitó esemény A fekete kakas című darab bemutatása lesz a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, a Fabók Mancsi Bábszínház felnőtteknek szóló előadását a Déryné Program segíti.
   

Pénteken Bé van a lélek zárva címmel Harangozó Imre néprajzkutató fotókiállítását nyitják meg a Szerbtemplom Galériában. A Palóc ligetben Folk ligetet alakítanak ki szombaton, kirakodó vásárral, népi játékokkal, mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal. A palóc falvak közül Buják, Kétbodony és Nógrádsipek mutatkozik be, a látogatók megkóstolhatják a palóc konyha remekeit, a bujáki süteményeket, a kétbodonyi szilvásgombócot, vagy a szlovákgyarmati haluskát. Lesz mese és muzsika a legkisebbeknek, fellépnek a térség hagyományőrző csoportjai, este a Csík Zenekar ad koncertet.
    

A Szent Anna-napi palóc búcsút huszonhatodik éve szervezik meg Balassagyarmaton, a rendezvény néhány éve egészül ki népművészeti fesztivállal. Vasárnap 10 órakor a római katolikus főplébániatemplomtól indul a búcsújáró népviseletes menet a Palóc ligetbe. Útközben imádságot tartanak a Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében található szandai káponkánál.
    

A szabadtéri Palóc színpadon Ternyák Csaba egri érsek és Turai János kanonok plébános mutat be ünnepi szentmisét, a szertartás végén a püspök megáldja a családokat. A liturgián közreműködnek a balassagyarmati Szent Felicián Kórus, Unterwéger J. Zsolt karnagy vezényletével; Holecz Istvánné, a Népművészet Mestere; a Rimóci Rezesbanda, valamint a történelmi Nógrád vármegye hagyományőrzői. Jakus Julianna hozzátette: eső esetén a koncertet és a szentmisét a megyeháza nagytermében, a Folk liget programjait a művelődési központban rendezik meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com