Pályázatot írtak ki a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatói pozíciójára
Pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatói pozíciójára.Az új főigazgató kiemelt szakmai feladatai közé fog tartozni egyebek mellett a 2020 és 2024 közötti időszakra vonatkozó középtávú stratégia kidolgozása és megvalósítása, a Ludovika épületének közös használatából fakadó folyamatos együttműködés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE), valamint a múzeum nemzetközi hírű tudományos bázisintézményként pozícionálása - olvasható a kormany.hu portálon csütörtökön megjelent pályázati felhívásban.
A pályázatokat március 25-ig lehet benyújtani a minisztériumhoz. A feltételek közé tartozik a kiemelkedő szakirányú tudományos vagy szakmai tevékenység, legalább ötéves szakmai gyakorlat, valamint a vezetői gyakorlat megléte. A főigazgatói megbízásról a pályázati határidő lejárta utáni 60 napon belül egy legalább öttagú szakmai bizottság javaslatát mérlegelve az emberi erőforrások minisztere dönt. A főigazgatói megbízatás augusztus 1-jétől tölthető be határozott időre, legfeljebb öt évig - derül ki a kiírásból.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások