Paradicsomlevessel öntöttek le egy Van Gogh-festményt környezetvédő aktivisták Londonban

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Paradicsomlevessel öntötték le Vincent van Gogh egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták pénteken Londonban.Az incidens a brit főváros világhírű képzőművészeti gyűjteményében, a Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában történt. A Just Stop Oil nevű környezetvédő csoport pólóját viselő két fiatal nő konzerv paradicsomlevest zúdított a Napraforgók című alkotásra, majd tenyerüket a falhoz ragasztották, és egyikük azt kiabálta, hogy "Mi ér többet? A művészet vagy az élet? Jobban aggasztja magukat egy festmény védelme, mint az emberéleté vagy bolygónké?".
    

Az immár üres konzervdobozt felmutatva az aktivista - akit a rendőrség később Phoebe Plummer néven azonosított - kijelentette, hogy a mostani megélhetési válság közepette több millió éhező család még egy leveskonzervet sem tud megmelegíteni. A két aktivistát a rendőrség péntek délután őrizetbe vette szándékos károkozás címén.
    

Az 1888-ban készült - a holland festőművész által több változatban megfestett - Napraforgók eszmei értéke a londoni Nemzeti Galéria tájékoztatása szerint 72,5 millió font (több mint 36 milliárd forint). A termet, ahol a festmény látható, a biztonsági szolgálat lezárta. A Just Stop Oil két hete tart folyamatos demonstrációkat Londonban, az ellen tiltakozva, hogy a brit kormány az energiaellátási kockázatok csökkentése végett új nyersolaj-kitermelési engedélyek kiadását tervezi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

http://ujhazak.com