Párizsban ünnepli 50. Látszatélet-előadását a Proton Színház

Hamburgba, Párizsba, Lausanne-ba és Strasbourgba utazik az év első felében a Proton Színház, amely 50. Látszatélet-előadását párizsi vendégjátéka alkalmával ünnepli.Több német város után ezúttal Hamburgba kapott meghívást a Proton Színház Látszatélet című előadása - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Németország második legnagyobb városában nemcsak azért cseng ismerősen Mundruczó Kornél neve, mert már háromszor dolgozott rendezőként a Thalia Theater saját társulatával, hanem mert ősszel a legjelentősebb német színházi elismerésnek számító Faust-díjra jelölték. Emellett 2015-ben Demencia című előadásával szerepelt a színház Hamburgban, akárcsak idén januárban, szintén a Lessingtage keretén belül.

    
A Lessingtage idei témája a demokrácia, ahol a január 30-án látható magyar előadás mellett a berlini Schaubühne, a Maxim Gorki Theater és a bécsi Burgtheater is vendégszerepel. A Proton Színház februárban Franciaországban lép fel: négy alkalommal adják elő a Látszatélet című darabot a párizsi MC93 színházban, ahol február 9-én 50. alkalommal látható az előadás. Párizsból Lausanne-ba utaznak tovább, ahol február 14-én és 15-én a Théatre Vidy-Lausanne-ban játszanak.
    

A Magyarországon és külföldön is többszörösen díjazott előadás márciusban három alkalommal a Trafó - Kortárs Művészetek Házában lesz látható, hogy aztán újra Franciaországba, Strasbourgba térjenek vissza, ahol április 18. és 21. között lépnek fel. Ez a helyszín azért is fontos a Proton Színház életében, mert 2008-ban a társulat első, azóta is műsoron lévő alapító előadása, a Frankenstein-terv itt vendégszerepelt először - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com