Pedagógusok is jelentkezhetnek a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra

Ismét megnyílik a jelentkezés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap - A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára, amelyre idén a diákok mellett a pedagógusok jelentkezését is várják.Az ősszel induló pályázat a leszakadó térségek középiskolásainak továbbtanulását egy pedagógushálózat létrehozásával segíti, amelynek első lépése, hogy a tanárok felkészítő munkáját új ösztöndíjprogrammal támogatja az egyetem - közölte a MOME szerdán az MTI-vel.


A tavaly elkezdett támogató munka küldetése, hogy az ország hátrányos helyzetű régióiban élő tehetséges diákoknak is esélyt teremtsen a kreatívipari továbbtanulásra, és ezzel eddig láthatatlan csoportokat vonjon be a felsőoktatásba. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány által életre hívott programban a fiatalok rendszeresen ellátogatnak a MOME Campusára, előkészítő foglalkozásokon és műhelymunkán, konzultációkon vesznek részt és különböző közösségi programokon találkozhatnak egymással.


A teljes folyamat során mentorok és egyetemi hallgatók kísérik és segítik az ösztöndíjasokat. Vállalt cél, hogy a program olyan tudással, tapasztalattal és magabiztosággal vértezze fel a fiatalokat, amelyet aztán az életük bármely területén kamatoztathatnak. A tehetséggondozó programot az első ösztöndíjprogram tapasztalatai alapján idén ősszel továbbfejlesztették a szakemberek. Az értékelés során arra jutottak, hogy a középiskolai pedagógusoknak kulcsszerepük van a hátrányos helyzetű fiatalok pályaválasztásában, továbbtanulásában, és abban, hogy a tehetségük kibontakozhasson.


A cél ezért most egy olyan országos, majd Kárpát-medencei pedagógushálózat kialakítása, amelyhez pályázati úton lehet csatlakozni. A bekerülő ösztöndíjas pedagógusok háromalkalmas tudásmegosztási eseménysorozaton vehetnek részt a MOME Campusán. A műhelymunka célja, hogy aktív közösségteremtés keretében együtt gondolkodva, jó gyakorlataikat megosztva, közös tudásbázist hozzanak létre, hogy ezeket mások is beépíthessék egyéni praxisukba.


Az érintett régiókból olyan lelkes tanárokat várnak, akik örömmel vesznek részt tehetséges fiatalok továbbtanulásának az elősegítésében. A MOME a régió egyik meghatározó design- és innovációs központjaként feladatának tekinti, hogy esélyt teremtsen az ország szegényebb településein élő tehetséges diákoknak is, közelebb hozva számukra a kreatívipari karriert, az alkotói életpálya lehetőségét. A tizenkét képzési hétvége, majd a nyári tábor során közösség kovácsolódik az ösztöndíjasokból, a foglalkozásokat, a mentorokkal való közös munkát kulturális és sportprogramokkal egészítik ki.


A programra, amelynek keretében a MOME évről évre majd egyosztálynyi hátrányos helyzetű fiatalnak biztosít ösztöndíjat, térítésmentes kreatív képzést, személyre szabott szakmai és mentális támogatást, november 10-ig lehet jelentkezni. Az átfogó, országos ösztöndíj- és tehetségprogram munkatársai idén ősszel Miskolc, Pécs, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Cegléd, Kecskemét, valamint Nyíregyháza és térségének középiskoláiban tartanak majd rendhagyó osztályfőnöki órákat, beszélgetnek személyesen a diákokkal.


Mint írják, az első évfolyam rendkívül sikeres volt, a huszonöt résztvevő mindegyike szép fejlődési utat járt be. Egyikük Aruwa Írisz, aki a tavalyi ösztöndíjnak köszönhetően már a MOME Tárgyalkotás szakán tanulhat tovább. A MOME honlapján a diákoknak szóló Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra már lehet a jelölni és jelentkezni is, valamint ugyanitt olvashatók a tanároknak szóló pályázatról is részletes információk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com