Péntek Imre Csipetnyi ég című verseskötetét választotta az MMA az év legjobb könyvének

Péntek Imre Csipetnyi ég című verseskötete kapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának az év legjobb könyvét elismerő díját - közölte a testület pénteken az MTI-vel.A 2020-as Könyv Nívódíjat megosztva nyerte el Kenéz Ferenc A visszaírt betű (Válogatott versek) című kötete és Monostori Imre irodalomtörténész, kritikus Kéve és kereszt - Kritikai rajzok című esszékötete - olvasható a közleményben.

    
A díjakat hagyományosan az Élőfolyóirat-sorozat estjén adják át, de idén a vírusjárvány miatt ezt későbbi időpontra halasztották. Az okleveleket és pénzdíjat a nyertes szerzőkhöz eljuttatják. Mint írják, az idei év különlegessége, hogy két válogatott verseskötetet is díjazott az MMA az Irodalmi Tagozatba tartozó 39 akadémikusa.     
   

Az Irodalmi Tagozat Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, akadémikus, a nemzet művésze javaslatára hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy megalapítja az Év Legjobb Könyve Díjat és a könyves Nívódíjakat, amelyekre a jelölteket minden év novembere és a következő év októbere között megjelenő könyvek közül műfajtól függetlenül választanak ki.
    

Az Irodalmi Tagozatban tevékenykedő akadémiai tagok minden évben javaslatot tesznek a díjazottakra, majd titkos szavazással döntenek arról, hogy az előterjesztettek közül kik a legérdemesebbek. Idén a 19 jelölt könyv közül választották ki online szavazás útján a két verseskötetet és az esszéket, kritikákat tartalmazó összefoglaló tanulmánykötetet.
    

A közlemény idézi Mezey Katalint, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjét, aki azt mondta, hogy bár műfaji megkötés nincs, mégis a hat év alatt gyakran verseskönyvnek ítélték oda a pénzjutalommal járó díjakat, azért is, hogy ez a díj felhívja az olvasók figyelmét a kortárs magyar líra jelentős teljesítményeire.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com