Pénteken kezdődik a 20. Őrségi Tökfesztivál

Pénteken késő délután a nagyrákosi tájházban és a település kultúrházában kezdődik a 20. Őrségi Tökfesztivál, amelynek programjai a hétvégén négy őrségi településen, Nagyrákoson, Őriszentpéteren, Magyarszombatfán és Szalafőn zajlanak - tájékoztatták az MTI-t szerdán a szervezők.Pénteken 18 órától Németh Istvánné, Nagyrákos polgármestere vezetésével tekinthetik meg a nagyrákosi tájházat és kovácsműhelyt, ezt követően pedig a helyi kultúrházban múltidéző tökmagköpesztésen vehetnek részt az érdeklődők.

Szombaton délelőtt Őriszentpéter központjában Vámos Zoltán, Vas vármegye főispánja nyitja meg a rendezvényt, az ünnepség keretében ökumenikus terményáldást is végeznek, illetve megnyílik a hagyományos őrségi kézműves kirakodóvásár és termelői piac is.

A szabadtéri színpadon fellép például a Zalaapáti Harmonika Zenekar, a Kenyeri Rábamenti Citerazenekar, a Bad Moon Együttes, Szabó Balázs és bandája, sötétedés után pedig töklámpás felvonulást tartanak. Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttesnél felállított színpadon szombaton délelőtt gyermekműsorral várják a kicsiket, délután népzenei koncert, néptáncbemutató követi egymást, majd a Kajárpérci Vizirevű Nyilvános akasztás, avagy Sobri Jóska színre lép című "vásári vérfürdőjét" láthatja a közönség.

A kézműves udvarban töklámpáskészítéssel, fazekas korongozással, illetve a tökös díszek készítésével várják az érdeklődőket, a gasztroudvarban pedig tökös tájjellegű ételek készülnek. A fesztivál ideje alatt az Őrségi Nemzeti Park munkatársainak vezetésével a vezetett erdei séták indulnak, az egyik bölény és vadlesre invitálja a túrázni akarókat, de a kényelmesebbek felülhetnek akár az őriszentpéteri helyszínek között közlekedő Dottó vonatra is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com