Pénteken kezdődik a Fatemplom fesztivál a zalai Magyarföldön

Pénteken kezdődik a Fatemplom fesztivál a Zala megyei Magyarföldön, ahol zenei, irodalmi és szakrális műsorok mellett az Őrségre jellemző családias hangulat is várja a résztvevőket - hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.Huzella Péter gitáros, énekes, zeneszerző - aki az eseményen bordalokat és megzenésített borverseket ad elő - arra hívta fel a figyelmet, hogy a fesztiválon ismét fellép az idén ötvenéves Kaláka együttessel.

    
A többi fellépő közül a Debussy-dalokat hárfakísérettel előadó Harcsa Veronikát, Szarvas József nyitóelőadását, Ferenczi György és az első Pesti Rackák, valamint a Louisiana Double műsorát, valamint a Csík Zenekar fellépést emelte ki. A fesztivál fantasztikus környezetben, az Őrségre jellemző családias hangulattal várja a közönséget a térség jelképévé vált magyarföldi Fatemplomnál - tette hozzá Huzella Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében 2025. január 29-én középiskolások és gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok láthatták a „Kiállok érted!” című darabot.

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

http://ujhazak.com