Pénteken kezdődik a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál

Május 27-én kezdődik a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál, ahol négy helyszínen több mint száz filmet nézhetnek meg a nézők. A háromnapos rendezvény kínálatát számos családi és kulturális program színesíti, köztük tudományos előadásokkal, koncertekkel, kézműves és filmes foglalkozásokkal, továbbá kiállításokkal várják a látogatókat a szervezők a Gödöllői Királyi Kastélyban és parkjában.Az ingyenesen látogatható, kutyabarát fesztiválon animációs, dokumentum- és rövidfilmek, egész estés, valamint amatőrfilmek egyaránt láthatók lesznek, a Kárpát-medencei alkotások pedig külön szekcióban versenyeznek.

A szervezők közleménye szerint a neves alkotók közül is jó néhányan ellátogatnak az eseményre. Többek között a fesztivál vendégei lesznek Anna Stefaniak és Ignatz Johnson-Higham rendezők, a David Attenborough közreműködésével készült Miért fontos a Biológiai sokféleség című animáció készítői, valamint Dinu Daniel rendező és Matei Truta producer, a Vad Románia alkotói is.
    

A filmes mustra díjátódja szombaton lesz a Gödöllői Királyi Kastélyban. A fesztiválon előadást tart többek között Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klimakutató és ifj. Vitray Tamás operatőr, biológus, szakíró. Bemutatja kedves rókáját Radisics Milán természetfotós, házikedvencek tartásához ad majd fontos tanácsokat Vetter Szilvia állatvédelmi jogi kutató. Látható lesz Szilágyi Zsolt természetbúvár digitális rovargyűjteménye és Trash Art alkotásokat is készíthetnek az éreklődők.    
    

Bemutatót tart a Felelős Gasztrohős és jelen lesz számos környezettudatos művész, többek között Eke Angéla és Döbrösi Laura. Interaktív programokkal készülnek az eseményre a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Madártani Intézet és Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársai. A színapadi fellépők között szerepel az Alma együttes, Szalóki Ági, Radics Gigi és a Dirty Slippers.
    

A Kék Bolygó Alapítvány szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló rendezvény témája a zöldre-, újratervezés, a díszvendég Olaszország. A tájékoztató szerint a rendezvény a kertmoziban ér véget, ahol vasárnap este a fesztivál fődíjas alkotását láthatják majd a nézők. A fesztivál részletes programja a https://naturefestandfilm.com/ oldalon olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com